Sport

Világbajnok lett Miló Viki kutyája

T. R.

Létrehozva: 2017.11.19.

Miló Viktória egykor a küzdősportokban ért el sikereket, pár éve pedig beleszeretett a kutyázásba, az egyik csivavája most világbajnok lett.

Viki öt éve vette az első csivaváját, amolyan hobbiállat volt. Mivel sokat dolgozott és a kutya ideje nagy részét egyedül töltötte, Viki vett mellé egy másik kutyust is, de ezt már tenyésztőtől. Olyan gyönyörű ábrázata volt az újonnan érkezett csivavának, hogy Viki elvitte versenyezni és rögtön az első megméretésen az első helyen végzett vele. Ahogy azonban nőtt a fiú- kutya, jöttek ki rajta az anatómiai hibák, ezért Viki újabb változáson törte a fejét.

– Akartam egy nagyon sikeres kutyát, ezért egy ukrán tenyésztőtől megvettem Filipet, aki addig már nyolc országban volt champion – kezdte Viki. – További négy ország bajnoka lett, második lett a tavalyi és az idei Europe Dog Show-n is osztá­lyában, kölyökként pedig nyert Európa-bajnokságot. Logikus volt, hogy veszek hozzá egy szukát, ebből az alomból négy fiúkutya született, közülük három nyert bébi kutyaversenyt.

Nagyon büszke vagyok az én gyönyörű VILÁGBAJNOK kiskutyámra!❤️Ráadásul még a kölyök Világbajnok kutyák versenyében a Best in Show-ban is 3. lett!

Közzétette: Miló Viktória – 2017. november 15.

Időközben Viki az ukrán tenyésztővel nagyon jó kapcsolatot alakított ki, jelenleg is Vikinél van a tenyésztő két világ­klasszis kutyája, egy Európa-bajnok és egy amerikai bajnok csivava, így tíz kutyát lát el egyszerre az egykori bokszvilágbajnok, aki nem csak ellátja, de a versenyekre is felkészíti, sőt ott ő vezeti a saját kutyáit és a vendégállatokat is.

Viki legutóbbi sikereit a napokban érte el: Lipcsében a World Dog Show-n világbajnoki címet szerzett a hosszú szőrű kölyökcsivavák mezőnyében a kutyája, Pecsenyka, aki aztán a kategóriájukban világbajnok kölyökkutyák versenyében az előkelő harmadik helyet sze­-rezte meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085019
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085019
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085019
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk