Sport

Vége van: szívszorító sorokkal búcsúzott volt párjától Kárpáti Rebeka

Bors

Létrehozva: 2021.11.24.

Kárpáti Rebeka egy szívhezszóló levéllel búcsúzott egykori párjától.

Két év után véget ért Kárpáti Rebeka kapcsolata. A műsorvezető-modell az Instagramon tett közzé egy levelet, amelyben megköszönte az együtt töltött éveket. A szakítás okait nem részletezte, annyit közölt csak, hogy "elmentek egymás mellett".

Mi itt tartunk most. Őszintén szerettem volna, ha te leszel az, akivel végigkísérjük egymást az életünk ezen szakaszán. Aki mellett nyugovóra hajthatom a fejem, aki mellett otthonra lelek, akinek gyereket szülhetek, amire már tudod, hogy úgy vágyom. Sajnos nem így lett. Elmentünk egymás mellett. Valamiért így alakult, valamiért most jött el az a pont, hogy lezárul egy fejezet a közös életünkben

– írja Kárpáti.

Frohner Ferenc pedig így fogalmaz a dolog kapcsán:

Kitartottunk egymás mellett és emeltük egymást azért, hogy építhessünk egy közös jövőt. Azonban elcsúsztunk valamin.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133146_auto_resized.jpg
origo.hu

Sokkoló fotók: felismerhetetlen lett Magnum, Tom Selleck

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135555_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135852_auto_resized.png
metropol.hu

Tényleg magának köszönheti? Ezért bántják Szoboszlai Dominiket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126662_auto_resized.jpg
vg.hu

Magyar autópályák: csak most terjed el az a szokás, amit a KRESZ is előír, de Nyugat-Európában már több évtizede működik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713295511
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!