Sport

Visszatért az étvágya, miután legyőzte a koronavírust – így van most Törőcsik András

Bors

Létrehozva: 2021.03.30.

Felülkerekedett a koronavíruson Törőcsik András: a futball-legenda már haza is térhetett a kórházból.

Forrás: Bors

A 65 éves korábbi válogatott futballista Törőcsik András légzését oxigénnel segítették, de lélegeztetőgép alkalmazására szerencsére nem volt szükség.

Csoki minden mennyiségben

– A Testnevelési Egyetem terapeutája, Pintér István segíti a gyógyulásban. Andris étvágya rendben, mert ha már süteményt, csokit majszol, az jelzés arra, hogy nincs gond – újságolta Éva asszony, a volt válogatott labdarúgó nővére a Metropolnak.

Pintér István elárulta, jelenleg együtt élnek Törővel a Hungária körút és Kerepesi út kereszteződésétől nem messze található művésztelepen egy előkerttel ékesített kis házban. Törő tavaly év végén leadott kilóit nem szedte vissza, de az étel már megmarad benne. Ráadásul a pandémia miatt nincs ok riadalomra, mert már megkapta az első kínai vakcinát, április elején pedig következik a második „szuri” is.

Kese újra kétlábas

– A reggelit közösen költjük el, és ha kedvezőbb lesz az idő, kiruccanunk a BKV Előre pályájára, ahol futás és gimnasztika után előkerül a labda – folytatta István. Az egykori újpesti csillag már erős lövésekre is vállalkozik, mindkét lábával, 10-15 méterre meglőtt labdáinak pontossága feltűnő.
Az ebédet az MTK-pályával szemben lévő kifőzdéből futár szállítja otthonukba.

– Ha a munkám elszólít, Andrist elviszi magával XVI. kerületben lévő házába Majóczki Marika, aki engem helyettesít. A hölgy remekül süt, főz, ráadásul Kesét hatalmas méretű tévéképernyője valósággal lebilincseli.

A Törőcsik–Pintér kettősnek állandó helye van a Szusza Ferenc-stadion VIP-páholyában. Már alig várja, hogy újra ott lehessen a Megyeri úton, Törőt ugyanis feldobja az egykori játszótársakkal, Dunai Antallal, Tóth Andrással, Noskó Ernővel való személyes találkozás.

– András egyelőre nem tér vissza a Magyar Honvédség Budakeszi úton lévő kórházába, tudniillik engem oda nem engednek be a Covid-19 fenyegetés miatt – mondta Pintér István. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja