Sport

Szakszerűtlenül láthatta el pszichológusa a haldokló Maradonát: mégis megmenthető lett volna a legenda élete?

szs

Létrehozva: 2021.02.10.

Megint nyomoznak az argentin ügyészek, ezúttal San Isidróban. És újra Diego Maradona halála kapcsán teszik ezt.

Forrás: AFP

Az argentin világbajnok focista tavaly november 25-én hunyt el, és már nem először merül fel annak gyanúja, hogy az orvosai nem megfelelően látták el. Nemrég a lánya elmondta, hányinger fogta el attól, amikor meghallotta, hogyan beszélt apja orvosa annak haláltusája közben, most pedig újabb felkavaró részlet látott napvilágot, ami a focirajongók körében arra enged következtetni, hogy akár megmenthető is lett volna a klasszis élete.

Szakszerűtlenül látta el az orvos

Ezúttal újabb három személyt kérdeznek majd ki, közöttük Carlos Diaz pszichológust. Nevezett illető volt az elsők között, akik a szívinfarktust szenvedett 60 éves férfit megpróbálta visszahozni az életbe. Csakhogy a feltételezések szerint azt helytelen módszerrel tette, majd gyorsan hívta a 999-es számot, ahonnan riasztották a mentőket is.

Az ápolók is gyanúba keveredtek

Ugyanakkor két ápolót, Dahiana Madridot és Ricardo Almiront is kikérdezik a nyomozók. Előbbit arról faggatják, hogy megfelelően ellenőrizte-e a beteget? Almiron viszont máris kijelentette: reggel 6.30-kor, amikor bement Maradona szobájába, a focista aludt, és ő nem gyanakodott rosszra.

Pár órával később a játékos meghalt.

Korábban egyébként az is felmerült, hogy a mentők is késtek és így még később kapott szakszerű ellátást Maradona.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143910_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713573910
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713573910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja