Sport

Räikkönen nem figyel a pályán az utasításokra

K. D.

Létrehozva: 2019.07.13.

Kimi Räikkönent faggatta a magyar esportoló, Bereznay Dániel a Brit-nagydíj előtt.

Forrás: Instagram

Az Alfa Romeo Forma-1-es csapatának finn világbajnok pilótájával, Kimi Räikkönennel készíthetett interjút a magyar esportoló, Bereznay Dániel a Brit Nagydíj előtt. A lehetőséget az istálló szervezte meg, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a két szakág versenyzői.

– Szembesítettem Kimit azzal, hogy míg mi több ezer órát játszunk, addig ő kéthetente versenyzik csupán. Azt kérdeztem tőle, nem gondolja-e úgy, hogy gyakorlatban ez kevés. Arra is kíváncsi voltam, hogyan tanult meg csatázni, amikor a két autó kereke szinte összeér, hiszen ilyen dolgokat nem lehet megtanulni a szimulátoron. Kimi elmondta, hogy ösztönösen versenyzik. Minél több futamon vett részt, annál rutinosabb lett, most már az információs táblákat sem nézi, pontosan tudja, mikor kell a fékre lépnie. Azt is elmesélte, a legnagyobb baj egy autóversenyzőnél, ha gondolkodik, mert ilyen sebesség mellett hamar le lehet maradni egy-egy fontos eseményről – mesélte a Borsnak Bereznay.

A 18 éves virtuális pilóta megjárta az X-Faktort is, mielőtt a Mercedes istállójánál kötött ki, ahol első szezonjában a második helyen zárta a világbajnokságot, de mégis úgy érezte, új kihívásra vágyik, ezért átnyergelt az Alfához.

– Sokkal izgalmasabb lehetőséget kínált számomra az olasz csapat, amivel hosszú távra tervezek. Óriási Ferrari rajongó vagyok, éppen ezért a partnercsapatait is nagyon szeretem. A Haasnak és az Alfának is drukkolok. Mivel a silverstone-i pályán az erő számít, úgy gondolom, a csapatom pontszerző helyen zár, míg a Ferrari a pole pozícióból indul majd, de szenvedni fog az első hely megtartásáért – tette hozzá Dani, aki a helyszínen szurkol majd Räikkönenéknek a hétvégén.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087591_auto_resized.png
origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090033_auto_resized.png
metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092365_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718712
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17071386_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi horoszkóp 2024: szerelem, pénz, szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718712
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik