A halálozások felét a keringési rendszer betegségei okozzák, kétszer annyit, mint a daganatos megbetegedések.
A kardiovaszkuláris betegségek ellátása 2019-ben több, mint 207 milliárd Ft-tal terhelte az Egészségbiztosítási Alapot, ezzel összesen a források 17%-át fordították a finanszírozásukra. A Szívelégtelenség Hete alkalmából fontos felhívni a figyelmet a kardiovaszkuláris megbetegedések számának utóbbi években tapasztalható növekedésére, valamint a megelőzésükre és kezelésükre.
A szívelégtelenség a fejlett országokban az egyik leggyakrabban előforduló betegség, átlagosan a lakosság 2-2,5%-át érinti, ami a nyolcvanéves korosztálynak akár a 10%-át is kiteheti. Körülbelül 200 - 250 ezer ember szenved szívelégtelenségben Magyarországon, - közülük pedig legalább 70 ezren szorulnának folyamatos, szigorúan kontrollált ellátásra és gondozásra.
A szívünket érintő betegségekre oda kell figyelni, megfelelő karbantartás nélkül hamar súlyosbodhatnak, ezért a megelőzés érdekében időről - időre rutinszerűen vizsgáltassuk ki szívünket akkor is, ha nem észlelünk magunkon tüneteket.A szívet érintő egyik leggyakoribb betegség, a szívelégtelenség, mely során a szív pumpa funkciója gyengül, így kevesebb vért tud eljuttatni a szervek felé.
Jellemző tünetei:
Szintén nagyon fontos a szívelégtelenség kialakulásához vezető betegségek megelőzése vagy ha már nem előzhetjük meg, megfelelő gondozása, a szövődmények elkerülése érdekében. A leggyakoribb betegségek, melyek szövődményeként a későbbiekben jelentkezhet szívelégtelenség, a már meglévő szív- és érrendszeri problémák, ha a betegnek már korábban volt szívinfarktusa, a magas vérnyomás, illetve a cukorbetegség. A legtöbb cukorbeteg kardiovaszkuláris szövődmények miatt veszti életét, mivel a cukorbetegség a szívelégtelenség előfordulási esélyét 2-6-szorosára emeli. A kettes típusú cukorbetegség tünetei gyakran évekig nem jelentkeznek így, már csak komolyabb problémák jelentkezésekor derül ki a betegség, de gyakori vizelési inger, fogyás állandó éhségérzet ellenére, állandó szomjúságérzet, szájszárazság, fáradékonyság fennállásakor érdemes inzulinrezisztencia vizsgálatot elvégeztetni.
A betegség kialakulása továbbá összefügghet a helytelen életvitellel:
Minél több kockázati tényezőnek kitéve él valaki, annál nagyobb a keringési megbetegedések és cukorbetegség kialakulásának esélye, melyekből ha nem vigyázunk szívelégtelenség alakulhat ki. A csekélynek tartott, kezelésre nem szoruló panaszok esetén is fontos az elővigyázatosság, forduljunk orvoshoz, vizsgáltassuk ki apróságnak tűnő panaszunkat is! Ha azonban már fennáll a szívelégtelenség problémája nálunk vagy családunkban, igyekezzünk az életmódváltásra fektetni a hangsúlyt, illetve felkeresni orvosunkat, akivel beállíthatjuk a legmegfelelőbb gyógyszeres terápiát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.