Sport

Schumacher fia megható szavakkal beszélt édesapjáról

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

És nem is kevés igazság van abban, amit mondott.

Forrás: AFP

Michael Schumacher fia, a 22 éves Mick az idén debütált a Forma–1-es versenysorozatban, ám két futam után egyelőre nem brillírozik, hiszen mindkét nagydíjon a húszfős mezőny 16. helyén ért célba. Persze az elvárások vele szemben még annak ellenére is magasak, hogy a nem túl acélos Haas csapatban versenyez, hiszen fiatal kora ellenére mindenki azt várja tőle, hogy világhírű apja örökségét viszi majd tovább.

Mick azonban úgy véli, hogy az egyelőre gyengébb szereplés ellenére valamilyen olyan tudás van a birtokában, amely a mezőny egyik versenyzőjéről sem mondható el, és szerinte ez az, amire még akkor is támaszkodhat, amikor épp nem muzsikál túl fényesen a pályán.

– Tudom, hogy nem tehetünk mindenkit boldoggá, de tisztában vagyok az értékemmel, és tudom, mit értem el, hogy ide jussak.

Ez a vezetéknév nemcsak magával a névvel, hanem jó eséllyel a génekkel is együtt jár. Azt gondolom, hogy elég jó csomaggal rendelkezem, emellett pedig a világ legjobb tanárával is!

– mondta Mick Schumacher, utalva hétszeres világbajnok apjára.

Az ifjú tehetség idén még nem valószínú, hogy képes lesz megmutatni azon képességeit, amelyek Formula-3-as és Formula-2-es bajnoki címekhez vezették, és amelyek apja, Michael Schumacher nagyságát idézhetik a német máris népes rajongótáborában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714990811
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714990811
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714990811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el