Meglehet, sporttörténeti jelentőségű lesz az a felvétel, amely a Bors birtokába jutott: a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Dusev-Janics Natasa gyermeke, Milana a soroksári kis-Dunán, Pestszenterzsébetnél szállt vízre.
Dusev Milana még hétéves sincs, de máris egykor világverő mamája nyomdokába lépett. A szőke kislány a Gubacsi hídfőnél található stégnél ült hajóba, majd a gyakorolt egy sort. Tette mindezt óriási hozzáértéssel, amin nem csodálkozunk, hiszen köztudott, hogy a mamája, Natasa háromszoros olimpiai bajnok, továbbá szerzett 20 vb- és 18 Eb-aranyérmet. Noha kerestük Natasát a kislánya magabiztosa lapátolása kapcsán, nem értük el. Helyette Szegeden élő bátyja, Micso Janics nyilatkozott a Borsnak:
– Korai lenne arról beszélni, hogy Milana ezt a sportágat választja. Elhunyt, szintén válogatott kajakozó édesapánk, Milan Janics ránevelt bennünket, gyermekeit arra, hogy a lehető legtöbb sportággal ismerkedjünk meg.
Milana például jól úszik, mozgáskészsége átlagon felüli. Ez afféle családi hagyomány náluk, elvégre Micso például remekül kézilabdázott ifjabb éveiben.
– Sok évvel ezelőtt Bácskapalánkán számos más, később ismertté vált sportember mellett például Marko Vujinnal is egy csapatban kézilabdáztam, akire a veszprémi drukkerek jól emlékezhetnek, hiszen ötszörös magyar bajnok, Eb-ezüstérmes és KEK-sikert is jegyzett – mondta Natasa bátyja, s hozzátette, drukkol Milananak, hogy minél eredményesebb élsportoló váljon belőle, bármely sportágat választja is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.