Ez nem normális, Dárdai Pál meglepő nyilatkozatot tett

Ez nem normális, Dárdai Pál meglepő nyilatkozatot tett

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 16. 16:00
Vereséggel kezdte a Hertha a német labdarúgó-bajnokságot.
Bors

Dárdai Pál szerint sok elemzés vár a héten a Hertha BSC-re, amely vasárnap kikapott a német labdarúgó Bundesliga első fordulójában. A magyar vezetőedzőt "villámcsapásként" érte a Kölntől elszenvedett 3-1-es vereség. 

"Ez egy villámcsapás volt, amiről mindig beszéltem. Már vártam, mikor jön. Az nem normális, ha minden jól megy" – nyilatkozott Dárdai, utalva arra, hogy a berlini együttes vereség nélkül játszotta végig a felkészülési mérkőzéseket, többek között a Liverpoolt is legyőzte. – Mindegy milyen a felkészülés. Ha elkezdődik a szezon, ezt azonnal megtudod."

A Hertha jól kezdte a találkozót, már az 5. percben megszerezte a vezetést, a vége mégis sima vereség lett. A 45 éves tréner szerint az első félóra után "irányt tévesztettek".

"Nem tudom, hogy ennek fizikai vagy mentális okai vannak-e" – fogalmazott.

Kiemelte, nehéz hét vár rájuk, sok elemzéssel. A Hertha szombaton a Wolfsburgot fogadja. A berlinieknél a magyar tréner 19 éves fia, a korosztályos német válogatott Dárdai Márton végigjátszotta a találkozót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.