Mindenki azt gondolta, hogy amikor az utóbbi évek két legjobbja, Lionel Messi és Cristiano Ronaldo „agg korára” új klubjába igazolt, a két sztár a pénzkereseten kívül trófeák halmozásával fogja segíteni csapatát. Nos, ez abszolút nem vált be, mert sem az MLS-ben szereplő Inter Miami, sem pedig a szaúdi ligában játszó Al-Nasszr számára nem volt szükség új vitrin vételére a világsztárokkal elnyert trófeák elhelyezésére.
A 40 éves portugál 2023 óta játszik Szaúd-Arábiában, s a bajnoki cím megszerzése mellett az volt a legnagyobb vágya, hogy Európa után az Al-Nasszr színeiben ázsiai BL-győztes legyen. Cristiano Ronaldo álma mindkét esetben szertefoszlott: a 2023/24-es idénybeli negyeddöntős búcsú után a 2024/25-ös szezonban az elődöntő és a japán Kawasaki Frontale jelentette a végállomást a BL-ben, míg a szaúdi ligában ezúttal sincs esélyük arra, hogy a harmadik helyről a szezon végéig az elsőre ugorjanak előre.
Miután kiesett az Al-Nasszr a BL-ből, kiderült, hogy Ronaldo – aki ebben a szezonban 37 meccsen 33 gólt szerzett – mindössze egyetlen trófeát nyert, mióta 2022 decemberében megérkezett a Közel-Keletre. Igaz,
2023 augusztusában az Arab Klubbajnokok Kupáját a legnagyobb szaúdi rivális, az Al-Hilal ellen nyerték meg, ráadásul Ronaldo lett a sorozat gólkirálya,
azóta azonban semmilyen babér nem termett sem a portugál sztárnak, sem pedig szaúdi klubjának. Messi mintha másolná legnagyobb riválisát.
Az argentin világbajnok a Floridába érkezését követően az Inter Miamival azonnal megnyerte a Ligakupát, melyet az amerikai és a kanadai csapatoknak szerveznek a nyári időszakban.
És ezzel véget is ért Messi és a floridaiak trófeagyűjtése, igaz, 2024-ben a 37 éves argentin klasszis vezetésével elnyerték a Szurkolói Pajzsot, amit az a csapat kap, amelyik a legtöbb pontot gyűjtötte az alapszakaszban.
És ha Ronaldo kiesett az ázsiai BL-ből, akkor Messi sem tudta továbbjuttatni a csapatát a CONCACAF Bajnokok Kupája elődöntőjéből.
Az Inter Miami ugyanis kettős vereséggel, 1-5-ös összesítéssel maradt alul a kanadai a Vancouver Whitecaps ellen a BL-ben.
Messiék zsinórban a harmadik vereségüket szenvedték el, hiszen a kanadaiaktól elszenvedett két zakó mellett (0-2, 1-3) a bajnokságban is kikaptak a Dallastól (3-4), ami egyben a veretlenségi sorozatuk végét is jelentette az MLS-ben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.