Most érkezett a hír, Szoboszlait ünneplik a Liverpool-szurkolók

liverpool
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 18. 15:23
Megvan a liverpooliak kezdő tizenegye a Brentford elleni meccsre. Szoboszlai Dominikkal kapaszkodhatnak ki a hullámvölgyből.

Arne Slot vezetőedző kihirdette a Premier League-éllovas Liverpool kezdőcsapatát a 11. helyezett Brentford otthonában esedékes szombati (16:00, tv: Spíler 1) mérkőzésre. A holland szakvezető újra kezdettől számít Szoboszlai Dominikra, aki így tevékeny részt vállalhat abból, hogy a csapata visszatérjen a helyes útra és megszerezze idei első bajnoki győzelmét.

Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatába került a Brentford ellen
Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatába került a Brentford ellen / Fotó: Adam Davy - PA Images

A 'Pool ugyanis 2025-ben kissé lendületét veszítette: 5-én csak 2-2-re tudta menteni a Manchester United elleni hazai "rangadóját", majd legutóbb, kedden 1-1-re végzett a második Nottingham Forest vendégeként. Ráadásul a két bajnoki között (a negyedosztályú Accrington elleni 4-0-s FA Kupa-siker mellett) 1-0-s londoni vereséggel kezdte a Tottenham elleni Ligakupa-elődöntő párharcát. A győzelem nélkül zárt három mérkőzésből kétszer – a nottinghami kivételévelnagyon hiányzott a Slot-csapatból a betegség miatt kidőlt Szoboszlai.

"Szobo játszik, elégedett vagyok"; "Szoboszlaival nyerünk 2-0-ra" – olvashatóak az elégedett szurkolói kommentek között.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.