Mindenki aranyat várt tőle, ő se adta volna alább, Milák Kristóf azonban ezüstérmes lett a párizsi olimpián 200 méteres pillangóúszásban. Szereplése még nem ért véget, mától 100 méter pillangón próbálkozik.
Milák korábbi mestere, Selmeci Attila úgy véli, amennyiben a 200-on elért második helyezése nem vált ki elkeseredettséget egykori tanítványából, akkor megnyeri a 100 pille döntőjét. és meglehet az aranyérem.
- El kell ismerni: Leon Marchand fizikai felkészültsége, állóképessége Kristófé előtt jár, jogosan győzte le a szám címvédőjét – nyilatkozza a Borsnak Selmeci Attila, a Magyar Úszó szövetség szakmai alelnöke.
Százhetven méterig a sportág minden szépségét láthattuk, de mivel Milák fizikai felkészüléséből tokiói győzelme óta csaknem másfél év hiányzott, az állóképessége nem érte el a hazai klasszisét. A francia úszó jellemző módon szerdán a 200 pille után 200 mell fináléját is megnyerte.
Selmeci biztos benne, a döntőben jó taktikát talált ki olimpiai bajnokunk, mindent egy lapra tett fel, mert abban hitt, hogy a háromszor 50 méter után szerzett előnye kitart, amivel megtöri a francia ellenállását. Nem így történt.
- Előzetesen az ő sikerére tippeltem – említi Selmeci, akiben a döntő percei során felötlött az együtt töltött érdi edzéséveik harmóniája. Hozzáteszi: amennyire volt tanítványát ismeri, ez a második helyezése arra ösztökéli, hogy a 100 pillét megnyerje. Az igaz, hogy jóval több kihívóval kell számolnia, mint 200 méteren, így a svájci Noé Pontival is, de mivel Kristófra egyetlen forduló, falérintés vár a rövidebb távon ötvennél, elegendő lehet a mostani energiája, és Milák Kristóf aranyérmes lesz.
A párizsi olimpia 100 pillangó előfutamait (Milák, Kós Hubert) pénteken 11 órától rendezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.