A magyar válogatott pont nélkül várja a csoportkör utolsó, vasárnapi (21 óra, tv: M4 Sport) meccsét Skócia ellen. Riválisunk történelmi sikerre készül ellenünk, hiszen világ- és Európa-bajnokságon még soha nem jutott tovább a csoportjából. Ráadásul a skót válogatott minimális nemzetközi sikereire is egy tragikus árnyék vetül.
Amikor a magyar válogatott legutóbb vb-n járt, akkor a skótok is ott voltak. Azonban az 1986-os mexikói világbajnokságra tragikus körülmények között jutottak ki. Skócia 1985. szeptember 10-én Cardiffban Wales ellen játszott, és döntetlennel vagy győzelemmel juthatott tovább az interkontinentális selejtezőbe. A 62 éves Jock Stein volt a szövetségi kapitányuk, Mark Hughes góljával a walesiek korán megszerezték a vezetést, a skótok a 80. percben büntetőből egyenlítettek. Lassan vánszorogtak a percek, a vége felé a sajtó munkatársai a skót kispad körül gyülekeztek, és ez Jock Steint nagyon zavarta. Amúgy is feszült volt, és az újságírók miatt nem tudott a mérkőzésre koncentrálni. Akkora volt a káosz körülötte, hogy másodpercekkel a vége előtt azt hitte, a játékvezető lefújta a mérkőzést. Mire realizálta, hogy tovább tart a meccs, a szervezete nem bírta a megpróbáltatásokat és szívrohamot kapott. Az orvosi szobába vitték, de nem tudtak rajta segíteni, életét vesztette. A meccs 1-1-re zárult, majd Skócia sikerrel vívta meg az Ausztrália elleni interkontinentális pótselejtezőt Alex Ferguson vezetésével, és eljutott az 1986-os mexikói világbajnokságra.
Jock Stein szövetségi kapitányként egyszer volt hasonló helyzetben, mint most Steve Clarke Magyarország ellen. Az 1982-es világbajnokságon az utolsó, Szovjetunió elleni csoportmeccsen szintén a továbbjutás volt a tét, és kizárólag a győzelem volt a jó eredmény nekik. Csak 2-2-re zártak, a skótok harmadikok lettek, és nem jutottak tovább.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.