Ronaldo állandóan hisztizik, még egy kisgyerekre is kiakadt

Cristiano Ronaldo
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 05. 17:40
Cristiano Ronaldo továbbra is elképesztő ütemben termeli a gólokat Szaúd-Arábiában, viselkedésével azonban rendre nagy botrányokat okoz. Obszcén gólörömtől kezdve már egy kisgyerekkel is összerúgta a port.

Cristiano Ronaldo óriási botrányt csapott 2022 novemberében a Manchester Unitednél, ahol egy hosszú interjúban kritizálta a klubot. Az angol sztárcsapat szerződést is bontott vele, így került 2023 januárjában a szaúdi al-Nasszrhöz. Egyéni statisztikák szempontjából eddig remekül alakul a közel-keleti kalandja, 49 tétmérkőzésen 42 gólt és 13 gólpasszt jegyzett.

Cristiano Ronaldo még mindig ipari számban lövi a gólokat, de egyre több balhéja van / Fotó: AFP

Trófeák szempontjából viszont eddig kevés siker érte, a tavalyi szezonban kupa nélkül maradt, idén szintén már kilenc pontos hátrányban van a bajnokságban az al-Hilallal szemben és az ázsiai Bajnokok Ligája negyeddöntőjét is vereséggel kezdte. Apró szépségtapasz, hogy tavaly augusztusban az ő duplájával nyert Arab Bajnokcsapatok Kupáját az al-Nasszr.

Ronaldo esetében az igazi problémát a viselkedése jelenti eddig. Annak ellenére, hogy a világbajnokságon kívül minden jelentős trófeát bezsebelt, ötszörös Aranylabdás és kétségkívül már most a futball legnagyobb ikonjai között tartják számon, Ronaldót 39 évesen is könnyen ki tudják hozni a sodrából. Az Origo hosszas összeállítást készített az eddigi balhéiból. Az Abha ellen a Király-kupában 3-1-re megnyert találkozón mutatott be látványos hisztizést, amiért a játékvezető az al-Nasszr támadása közben fújta le az első félidőt. Ronaldo dühében az égbe lőtte a labdát és teljesen elvesztette az eszét, ami miatt a játékvezető sárga lappal büntette.

Áprilisban az ősi rivális al-Hilallal szemben elbukott rangadón az ellenfelét a nyakánál szorította karjával, majd aztán le is rántotta. A lefújást követően aztán a nemi szervét markolászva reagált a szurkolók provokálására. Szaúd-Arábiában különösen szigorú törvények vannak az obszcén gesztusokkal szemben, egyesek közszeméremsértés miatt kitoloncolást és letartóztatást követeltek, de Ronaldo megúszta a balhét büntetés nélkül. Az obszcén viselkedése nemrég szintén téma volt, az al-Sabab ellen lőtt gólja után bizarr mozdulatsorral ünnepelt. Emiatt végül egy meccses eltiltást kapott.

Ronaldót a legkönnyebben Lionel Messivel tudják kihozni a sodrából. A szurkolók provokálásaira rendre felül a portugál a zseni (az obszcén gólörömöt is ez váltotta ki), az al-Baten ellen tavaly egy kisgyereknek is visszaszólt az öltözőfolyosón, aki azt kiabálta neki, hogy „Messi sokkal jobb nálad”. Érdekesség, hogy azt a találkozót 3-1-re megnyerte az al-Nasszr, de Ronaldo mégis meglehetősen feldúlt volt.

A szaúdi bajnoksággal kapcsolatban szintén tett furcsa megjegyzést, szerinte a liga színvonalában a közeljövőben a világ három-négy legjobb bajnoksága között lehet. „Lépésről-lépésre haladnak, és hamarosan elérik ezt a szintet. Nem mondanám, hogy a szaúd-arábiai bajnokság rosszabb, mint a francia. A szaúdi bajnokság versenyképesebb, mi pedig még jobbak leszünk.”

Ronaldo szerelme, Georgina Rodriguez a párizsi divathéten árulta el, hogy a portugál zseni vélhetően egy-két év múlva vonul vissza a profi labdarúgástól.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.