„Ez fáj” – botrányok Gulácsiék meccsein, nem kertelt a kapus a felháborító kiesés után

Willi Orbán
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 07. 19:30
Nagy küzdelemben esett ki az RB Leipzig a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A párharc mindkét összecsapásán született egy-egy botrányos ítélet a spanyol együttes javára.

Brahim Diaz góljával a Real Madrid egygólos előnyből várhatta a március 6-i, szerda esti Bajnokok Ligája nyolcaddöntőt az RB Leipzig ellen. Madridban a hazai együttes szerezte meg a vezetést, de Willi Orbán góljával egyenlített a Lipcse, de nem tudott újabb találatot elérni, ami a hosszabbítást jelentette volna. A találkozó viszont itt sem múlt el balhé nélkül.

776081396
Vinícius Júnior megúszta a kiállítást, emiatt áll a bál Fotó: AFP

A mérkőzés 54. percében Vinícius Júnior először hátulról fellökte Orbánt, majd amikor a magyar válogatott hátvédje felkelt, a nyakánál fogva ismét a földre vitte a brazil, a játékvezető Davide Massa azonban csak sárga lapot adott. Az esetről még a korábban visszavonult spanyol bíró, Eduardo Iturralde González is azt mondta, hogy Vinícius tette megérhetett volna egy piros lapot.

Kérdés nélkül kiállíthatták volna, mert a második lökés a nyakának a megragadásával történt. A Realnak onnantól tíz emberrel kellett volna maradnia

 – magyarázta Itturalde González az AS-nek.

Az odavágón szintén történt egy, a mérkőzés kimenetelét döntően befolyásoló szituáció. Akkor a második percben Benjamin Sesko fejelt egy gólt, ám Irfan Peljto nem adta meg a találatot, mert szerinte a lesen álló Benjamin Heinrichs zavarta, (lökte?) a Real Madrid kapusát, Andrij Lunyint. A lefújást követően még Toni Kroos, a Real Madrid kiválósága is elmondta, hogy szerinte is szabályos volt a Leipzig gólja.
 

Ez bizony gól volt, amit meg kellett volna adni. Nem találok érveket. A mérkőzés pedig bármelyik irányban alakulhatott volna, legyünk őszinték 

– nyilatkozta a Leipziger Volkszeitungnak Toni Kroos.

A madridi visszavágón Orbánt megválasztották a mérkőzés legjobbjának, de Gulácsi Péter is megbízhatóan védett. A 33 esztendős kapus a közösségi médiájában reflektált röviden a párharcra, és egy percig sem leplezte csalódottságát.

Ez fáj. De vissza fogunk térni 

– írta az Instagramján Gulácsi Péter.

A Leipzignak így már csak a Bundesliga marad, ahol 10 fordulóval a vége előtt az ötödik helyen áll a tabellán. A BL-t érő negyedik helytől mindössze egy pont a hátránya.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.