Bizakodhatnak a szurkolók, megvan, mikor tér vissza Szoboszlai

Bournemouth
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 10. 09:00
Szoboszlai Dominik az újév első napján sérült meg a Newcastle United ellen. A probléma azonban nem súlyos, az angolok pedig már azt is tudják, hogy mikor tér vissza a csapatba a 23 éves futballista.

Szoboszlai Dominik számára nem indult jól a 2024-es esztendő, a Liverpool már január 1-jén angol bajnokit játszott a Newcastle United (4-2) ellen, ahol Szoboszlait a 64. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Később kiderült, hogy a combhajlító izmával vannak problémák, az Arsenal elleni FA-kupa találkozót (2-0) kihagyta és a szerdai Ligakupa-elődöntő (Fulham) odavágóról is biztosan hiányozni fog majd.

Szoboszlai Dominik örömében az egész világot a keblére tudta volna ölelni
Szoboszlai Dominik a következő angol bajnokin már újra a Liverpool hasznára lehet / Fotó: AFP

Ezt követően viszont egy 11 napos szünete lesz a 19-szeres angol bajnoknak és legközelebb csak január 21-én lépnek újra pályára a Bournemouth ellen (Premier League). A liverpoolecho.co.uk pedig pontos dátumot közölt arról, hogy mikor áll majd újra a csapat rendelkezésére Szoboszlai: a lap szerint január 20-án ismét bevethető lesz Szoboszlai Dominik a Liverpoolban – szúrta ki a Mandiner. Hivatalos megerősítés ugyan nem érkezett, ám azt a múlt vasárnapi FA-kupa találkozó előtt Jürgen Klopp vezetőedző is elmondta, hogy szerencsére nem komoly a sérülése a magyar válogatott csapatkapitányának, és nem kell sokat nélkülözniük őt.

A 23 éves futballista hétfő este az Év Sportolója gálán vett részt, ahol az év férfi sportolója lett, a magyar válogatottat pedig az év csapatának (hagyományos csapatok) választották.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.