Idegenben is fölényes győzelemmel kezdte a Ferencváros labdarúgócsapata a Konferencia-liga 3. selejtezőkörét. A máltai Hamrun Spartan vendégeként elért 6-1-es sikerből Varga Barnabás villámgyors mesterhármassal vette ki a részét.
Pedig az NB I előző szezonjának gólkirálya előzetesen nehéz meccset várt – aztán leginkább ő maga tett azért, hogy már az első találkozón eldőljön a párharc. Igaz ez még akkor is, ha az alaphangot Mohammed Abu Fani adta meg: az izraeli középpályás már a 3. percben óriási gólt lőtt (0-1). A nem mindennapi bombagól ide kattintva tekinthető meg.
Már a félidei vezetés is ígéretes volt Máltán, de a második félidőben még inkább gázt adott a Fradi. Előbb a norvég Kristoffer Zachariassen duplázta meg a magyar bajnokcsapat előnyét (0-2), majd Varga percei jöttek: a magyar válogatott csatár az 53. és a 65. perc között mesterhármast ért el!
A viharos hajrában egy kapott Montebello-gól után a ghánai Owusu állította be a végeredményt: 6-1 a Fradinak.
A továbbjutó a litván Zalgiris Vilnius és a svéd Häcken Európa-liga selejtezőjének vesztesével csap majd össze a Konferencia-liga csoportkörébe jutásért. A svéd bajnok idegenben 3-1-es sikerrel kezdett, így jelen állás szerint a Zalgiris lehet a Fradi következő ellenfele.
Konferencia-liga, selejtező, 3. forduló
Gólszerzők: Montebello, ill. Abu Fani, Zachariassen, Varga B. (3), Owusu
A visszavágót jövő csütörtökön 19 órától rendezik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.