Ez már sok, Dárdai Pál övön aluli ütést kapott

Dárdai Pál
PUBLIKÁLÁS: 2023. augusztus 23. 10:00
Biztos nem ebben reménykedett Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője, amikor azt mondta a hamburgi vereség után, hogy történniük kell még dolgoknak az átigazolási szezon hajrájában.
MM

Dárdai Pál a kiesés óta több olyan Hertha-labdarúgót is mellőz a német másodosztályban, akik még a klub kötelékébe tartoznak ugyan, de jellemzően anyagi okokból (az értük kapott pénzért, illetve a zsíros fizetésük megspórolásáért) új csapathoz tartanak a következő napokban. Ilyen például a berliniek tavalyi házi gólkirálya és egyben legértékesebb focistája, a belga válogatott Dodi Lukébakio. Most azonban olyan ászt húznak ki a magyar edző paklijából, aki szezonbeli mind a négy tétmeccsén csapatkapitányként vezette a gárdát.

Dárdai Pál szerint hiányzik csapatából a minőség, erősítésben bízik a következő napokban
Dárdai eddig mind a négy tétmeccsen kezdőként, csapatkapitányként számított a távozó focistára Fotó: Twitter/herthabsc

A 25 éves szélső, Marco Richter az élvonalbeli Mainzot erősíti ezentúl. Pedig az eddigiek alapján Dárdai nagyon is számolt vele, épített rá a Herthánál. Csakhogy a pénz nagy úr, az utóbbi években felelőtlenül költekező klub pénztelensége pedig még nagyobb.

A B.Z. című helyi lap értesülése szerint több mint 3 millió eurót (1,2 milliárd forint) fizet érte új kenyéradója. Ezen felül évi 1,2 millió eurós (460 millió forint) gázsija is a kasszában marad ezentúl. Richter a hétfői edzésen már nem vett részt, hivatalosan sérülés miatt, de egybehangzó lapértesülések szerint már a Mainz keddi orvosi vizsgálatára ment.

Dárdai a katasztrofális szezonrajt (a bajnokságban három vereség 0-5-ös gólkülönbséggel, emellett a kupában fölényes győzelem a negyedvonalbeli Jena ellen) után legutóbb segélykiáltással felérő kijelentést tett: mint mondta, játékoskerete nem elég minőségi a másodosztályhoz sem, és az átigazolási időszak jövő pénteki zárásáig "történniük kell" még dolgoknak. Történt is, de ő elsősorban nem távozókra, hanem érkezőkre gondolhatott.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.