
Az első gyakorlással ellentétben ezúttal nem eredt el az eső a mogyoródi aszfaltcsík felett, így a pilóták zavartalanul róhatták a köröket, és kipróbálhatták a lágy, valamint a közepes keverékű gumiabroncsokat is. Leclerc mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője zárt másodikként, Pierre Gasly, az Alpine francia pilótája pedig harmadikként.
A topcsapatoknak egyelőre nem sikerült eltalálniuk a megfelelő beállítást, a címvédő és kétszeres világbajnok, tavaly a Hungaroringen győztes Max Verstappen a 11. pozícióban végzett a Red Bull-lal, míg csapattársa, a mexikói Sergio Pérez mindössze 18. lett.
Pénteken a ValMar zenekar tagja, Valkusz Milán is a helyszínen szurkolt, de feltűnt a Hungaroringen a Ferencváros két labdarúgója, Lisztes Krisztián és Pászka Lóránd, valamint a Forma-1 egykori pilótája, Baumgartner Zsolt is.
A helyszínen készült fotókból összeállított galériánkat az alábbi képre kattintva lehet végignézni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.