Dopping

"Ha eltiltják, vége a pályafutásának" - állítják, óriási veszélybe került Kenderesi Tamás karrierje

CHI

Létrehozva: 2023.04.20.

Kenderesi Tamás közleményében tagadta, hogy doppingvétséget követett volna el. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint veszélybe került a 26 éves úszó karrierje.

Sós Csaba szövetségi kapitány szerint ártatlan az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás, akit nagyjából fél évvel ezelőtt atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vontak. A 26 esztendős magyar sportoló szerdán Facebook-oldalán számolt be az eljárásról és annak körülményeiről, hangsúlyozva ártatlanságát

Kenderesi Tamás
Fotó: Nemzeti Sport

"Ahogy őt értesítették, rögtön engem is hívott és tájékoztatott, az első perctől kezdve tudtam a dologról. Meg vagyok győződve arról, hogy igazat mond és ártatlan - nyilatkozta Sós Csaba szerdán az M4 Sportnak a kaposvári országos bajnokságon. - Kenderesi az eljárás miatt nem versenyezhet, természetesen így motivációja elveszett, fizikálisan és mentálisan is nehéz helyzetben van. Komoly veszélyben van Kenderesi karrierje, és ha évekre eltiltják, akkor gyakorlatilag vége a pályafutásának."

Kenderesi Tamás hosszú közleményben fordult a nyilvánossághoz, amelyből kiderült, hogy az olimpiai bronzérmes úszó az egyik olyan sportoló, aki ellen a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) doppingeljárást indított.

A 26 éves úszó a közleményében tagadta, hogy doppingvétséget követett volna el. Hozzátette, amennyiben ártatlanul elmarasztalják, maga és a tisztességes sportolótársai érdekében az összes jogi lehetőséget felhasználva bizonyítani fogja, hogy az ellene emelt doppingvád hibás feltételezésen alapul, egyúttal cáfolni fogja a WADA biológiai útlevél rendszerének tévedhetetlenségét.

Kenderesi azt is elárulta, hogy azért nem vesz részt a héten megrendezett kaposvári országos bajnokságon, mert mentálisan és fizikálisan sincsen a megfelelő állapotban.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerit most higgadtságra lenne szükség, ezzel szemben Kenderesi Tamás személyében kétségbeesett sportolót lát, aki feléget maga mögött minden hidat - írja a Nemzeti Sport.
 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713483316
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713483316
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713483316
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget