Nem igazán sikerült jól a tavalyi katari világbajnokság Cristiano Ronaldónak. A portugál válogatott színeiben a nyitómérkőzésen ugyan betalált Ghána ellen, utána azonban már nem ment neki a játék, kispadra is szorult, Portugália pedig a negyeddöntőben búcsúzott. A 2016-os Európa-bajnok ezután edzőt váltott, most már Roberto Martínezzel készülnek a 2024-es Eb-selejtezőire, nagy kérdés volt, hogy az új szakember számol-e Ronaldóval.
Nos, a hivatalos kerethirdetés előtt a The Athletic már megtudta a választ, Martínez telefonon egyeztetett az ötszörös aranylabdással, és elmondta neki, számít a játékára. Ronaldo a válogatottban is elképesztő statisztikákkal rendelkezik, 196 alkalommal húzta fel magára a címeres mezt, ezeken pedig 118 gólt szerzett. Mindössze négy találkozóra van attól, hogy elérje a bűvös 200-as mérföldkövet.
A támadó tavaly december végén jelentette be, hogy a szaúdi Al-Nassr együtteséhez igazol, 2,5 évre írt alá az arab topklubbal, ez idő alatt pedig 500 millió euró (78 milliárd forint) üti a markát. Ronaldo eddig kilenc tétmérkőzésen nyolc gólt és két gólpasszt jegyzett új klubjában.
Portugália két könnyebb ellenfél ellen kezdi meg Európa-bajnoki selejtezőit, március 23-án Liechtensteint fogadja, március 27-én pedig Luxemburgba utazik. Utóbbi nemzet Ronaldo egyik kedvenc ellenfele, már kilenc gólt szerzett ellenük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.