Borzalmas hír terjed: rejtélyes körülmények közt bukkantak a 35 éves sportoló holttestére

gyász
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 12. 19:12
Hónapokkal ezelőtt bejelentette a családja a rekorder síugró eltűnését, de csak most találták meg a holttestét. Magánéleti dráma állhat a háttérben.
MM

A cseh síszövetség bejelentette: fiatalon elhunyt Antonín Hájek síugró, akit tavaly október óta hiába kerestetett a családja. 

Hónapokkal ezelőtt tűnt el Antonín Hájek, most találták meg a holttestét Malajziában
Hónapokkal ezelőtt tűnt el Antonín Hájek, most találták meg a holttestét Malajziában   Fotó: AFP

Az alább látható, 236 méteres ugrásával 2010 óta cseh rekorder síugró 35 éves volt, amikor eltűnt, és már hetek óta nem élt a februári 36. születésnapján.

A hivatalos közlemény nem tér ki a tragédia részleteire, de kiderült: az olimpián és sírepülő-világbajnokságon is az élmezőnyben végzett, fénykorában a világkupák rendszeres résztvevőjének számító sportember holttestére kilométerekre egy malajziai szigettől bukkantak a helyi hatóságok.

Iratok híján sokáig tartott a holttest azonosítása, de a cseh nagykövetség szerint immár biztossá vált, hogy a 2015-ös visszavonulása után edzőnek állt Hájek hunyt el.

A bulvárlapok meg nem erősített hírei szerint Hájek azután utazott a délkelet-ázsiai országba, hogy egy síugrónővel folytatott viszonya után szakítottak a feleségével, és súlyos depresszió lett úrrá rajta. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.