Ellentmondásos a megítélése mindannak, ami Shakira és Gerard Piqué között zajlik az egykori álompár tavalyi szakítása óta. A 46 éves kolumbiai popdíva és a napra pontosan tíz évvel fiatalabb spanyol futballsztár visszataszító módon üzenget egymásnak a nyilvánosság előtt. A kulisszák mögötti tusájukról, elsősorban az énekesnő lelki megrázkódtatásának mértékéről már kevesebbet tudni. Most azonban arról is kiderültek szomorú részletek, mennyire megviselték a történtek.
Az El Nacional értesülése szerint Shakirának nem csak pszichológus segítségére volt szüksége, hogy túltegye magát a botrányos szakításon, hanem gyógyszeres kezelésnek is alá kellett vetnie magát a nyugalma érdekében.
Másképpen képtelen volt megszabadulni a stressztől, és a gyerekeik és saját jövőjével kapcsolatos félelmeitől.
– Nem tudta megérteni, hogy a gyerekei apja miként hagyhatta el őt egy fiatalabb nőért, szétrombolva ezzel a családjukat – fogalmaznak a lapok a dél-amerikai sztár belső drámájáról.
Shakira és Piqué 2010-től 2022-ig volt együtt, kapcsolatukból két fiuk született: a 10 éves Milan és a 8 éves Sasha. A korábbi Barcelona-focista új szerelme az énekesnőhöz képest feleannyi idős, 23 éves Clara Chía Martí, aki az üzleti életben is egyre aktívabb férfi tulajdonába került egyik cégnél dolgozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.