Különös, ijesztő közjátékban volt része Mark van Bommelnek. Amint az egykori holland válogatott futballista elmondta a rendőrségnek, az apartmanházuk garázsában beült Porsche Pantamera kocsijába, és indulni készült. A 100 ezer font (47 millió Ft) értékű autó mellett odalépett hozzá egy revolverrel fenyegetődző férfi, és azt követelte: szálljon ki a kocsiból - írta a Daily Mail.
Nem tagadom, elfogott a halálfélelem
- nyilatkozta a sajtónak Van Bommel, aki jelenleg a belga bajnoki A-ligában második helyen állomásozó Royal Antwerp edzője. - Ijedtemben ráléptem a gázpedálra, közben bekapcsoltam a belső riasztót, majd belerohantam egy szintén ott parkoló Mercedesbe.
Ez már sok volt a rablónak, aki a fegyverét nem használva kimenekült a garázsból. A mázlista Van Bommel - korábban a Barcelonában és a Bayern Münchenben is futballozott - nem tagadta, pánikhangulatában tette, amit cselekedett. A rabló a váratlan zaj és kocsirongálás miatt ijedt be, és elmenekült. A riasztott rendőrök sajtószóvívője, Wouter Bruyns azt nyilatkozta, rendőreik forró nyomon indulva átkutatták a környéket, de olyan személyt nem találtak, aki gyanúsítható lenne a fegyveres rabláskísérlettel.
- Persze nem adjuk fel, tovább nyomozunk, arra is kíváncsiak vagyunk, hogy a Porsche Pantamerát felszerelték-e nyomkövetővel - jegyezte meg Bruyns.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.