Edzőváltást követel Újpesten a lila-fehérek legendája

Újpest
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 06. 16:25
A Ferencváros a 236. bajnoki derbin találkozott az Újpest csapatával a Szusza Ferenc Stadionban. Sokan kiélezett rangadót vártak, végül megszégyenítő vereséggel, a 6-0-s zakóval, a biztonsági őrök kíséretében kullogtak az újpesti játékosok az öltözőbe. Az Újpest csapatkapitánya kijelentette, mindenki szégyellheti magát, aki játszott a találkozón.
gg

A Ferencváros sorozatban a 11. alkalommal nyert a derbin és az Újpest ekkora pofont még nem kapott hazai pályán a Fraditól. A mérkőzés ferencvárosi fiesztát hozott, az önbizalom növelő győzelem jól jöhet a Trabzonspor elleni holnapi Európa-liga mérkőzésen. 
"Ha van is különbség a két csapat között, ekkora biztosan nem" – mondta Csongvai Áron. 

Ami történt a pályán, arra nincsenek szavak, csak annyi, hogy aki játszott, szégyellheti magát. Remélem, komoly következményei lesznek a vereségnek, mert ez nem mehet így tovább.

Információink szerint a lila-fehér kemény mag nem elégszik meg azzal, hogy a találkozó után sikerült levetetni az újpesti futballistákról a mezeiket, arra készülnek, hogy a napokban kilátogatnak a csapat egyik edzésére, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy valóban csak lötyögés, elképzelés nélküli gurigázás folyik a pályán
"Hallottam, hogy a belga tulajdonost is kárhoztatják, de szerintem, ő nem lépett egyszer sem a pályára" – mondta Fazekas László, a legendás Újpesti Dózsa olimpiai bajnok labdarúgója. 

Annyi biztos, hogy valaki nagyon elrontott valamit az újpestieknél, például, hogy egy ilyen derbin összesen két magyar játékos kapott helyet a csapatban. A hibát egy ember követte el, a tréner. Ő az egyszemélyes felelős. Neki mennie kellene, hogy átadja a helyét másnak. Ha önként nem távozik, fel kell állítani a padról. Ha ez nem történik meg, és így marad minden, jövőre a másodosztályban rúghatják a labdát az egyébként tisztességesen megfizetett, profinak titulált futballisták.

Fazekas egy újpesti kötődésű edzőre gondol, olyan szakemberre, aki tisztában van azzal, mit jelent ennél a klubnál dolgozni.
A szurkolók már a KO-vereség előtt is - utána meg pláne - egyre hangosabban kántálták Véber György nevét, akit szívesen látnának Kruscsics helyett a kispadon. Az Újpest egykori közönségkedvencét megkerestük, de ő ebben az ügyben nem szeretett volna nyilatkozni. 
Milos Kruscsics viszont kijelentette: egy ilyen vereség után minden megfordul a fejében, de ő nem az az edző, aki megfutamodna, feladná.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.