A történelmi angolverés után a Nemzeti Sportnak sikerült elérnie Orbán Viktort, aki a helyszínen, Wolverhamptonban szurkolt a magyar válogatottnak, mi több, a mérkőzés után személyesen gratulált a csapat játékosainak.
„Nagyon ritkán fordul elő, hogy bemegyek a csapat öltözőjébe, a legutóbb jó tíz éve, a hollandiai 5-3-as vereségünk után tettem ilyet – mondta lapunknak Orbán Viktor. – Most azonban a csapatkapitány Szalai Ádám kérésére személyesen gratuláltam a válogatott tagjainak, leírhatatlan volt a hangulat a magyar öltözőben.”
A kormányfő, ha csak teheti, a magyar válogatott minden mérkőzésére elutazik, így tett ezúttal is és az idén tizenöt éves Puskás Akadémia alapítójaként különösen büszke lehet a felcsúti intézményben nevelkedő Sallai Roland és Nagy Zsolt góljaira: a két Puskás-akadémista összesen három gólt szerzett a négyből, Sallai éppen úgy kettőt lőtt az angoloknak Angliában, ahogyan a 6:3 alkalmával egykor Puskás Ferenc.
„A kérdés már csak az, mit fogunk csinálni életünk hátralévő részében” – mondta viccesen Orbán Viktor, aki korábban több interjúban is utalt arra, hogy a kormányzása alatt újjáépített magyar labdarúgásnak a nagy elődök által ostromolt csúcsokra kell törnie. Ha a világbajnoki döntőbe egyelőre nem is jutottunk be, az Aranycsapat legendás 6:3-as és 7:1-es győzelmeihez mérhető történelmi fegyvertény Anglia 4–0-s legyőzése, hiszen a friss Eb-ezüstérmes, korábbi világbajnok csaknem száz éve nem kapott ekkora különbségű verést odahaza senkitől, a gólkülönbség ezúttal az évszázad mérkőzése, a 6:3 háromgólos előnyét is felülmúlta.
Hivatalos Facebook-oldalán egyébként elegáns visszafogottsággal csak annyit írt a végeredmény mellé a közismerten futballrajongó miniszterelnök, hogy „Most kell szerénynek lenni”, miután egyébként a meccs előtt is buzdította a csapatot a közösségi felületen: „Egy ország veletek! Hajrá, magyarok!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.