Egy percig sem vitás, hogy Svédország nemzeti együttese valamivel jobb a norvégnál, csakhogy a Nemzetek Ligája csoporttalálkozón Erling Haaland megint pazar formát fogott ki, és neki köszönhetően Norvégia idegenben győzött. Haaland előbb a 20. percben büntetőből, majd a 69.-ben akcióból lőtt gólt. A solnai Friends-stadionban ugyan a hazai svédek a hajrában (90. plusz 2. perc) szépítettek, de a meccset 2-1-re Norvégia nyerte, és a B-osztály 4. csoportjában most élen áll. A svédek játékosa, Alexander Milosevic azonban rosszul viselte Haaland remeklését, nehezen tűrte, hogy folyamatosan átjátszotta őt a norvég, aki szerint megfenyegette:
Előbb azt mondta rám, k.rva, majd a nagyobb nyomaték kedvéért hozzátette, hogy eltöri a lábamat.
- Nem provokáltam őt semmivel, legfeljebb mérges lehetett amiatt, mert többször átjátszottam - jelentette ki Haaland. - A lábtörős fenyegetése sem akármi, viszont méltó választ adtam, hiszen pár másodperccel később lőttem a második gólomat.
Milosevic tagadta, hogy tűrhetetlen jelzőt vágott volna a norvég fejéhez.
- Mivel én nem beszélek norvég nyelven, ő pedig a svédet nem érti, kérdésem mindössze annyi, hogy milyen nyelven sértegettem?! - vetette fel a svéd játékos. - Az egész egy kitaláció. A lábát pedig azért nem törném el, mert abból él meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.