Szilágyi Liliána

Szilágyi Zoltán a Borsnak reagált a vádakra: Minden vágyam volt, hogy megbocsáthassak Liliánának

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. április 20. 17:00 / FRISSÍTÉS: 2022. április 20. 21:11
Szilágyi Zoltán reagált lánya, Liliána vádjaira.
Bors

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána december végén testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg korábbi edzőjét és egyben édesapját, Szilágyi Zoltánt, aki most megtörte a csendet és a Borsnak reagált lánya szavaira:

Hónapok óta minden vágyam az volt, hogy megbocsájthassak Liliánának, ahogy ezt Fiala János műsorában elmondtam. Sajnos azonban a médiában csepegtetett hazugságok és rágalmak ellen nem tudok másképp védekezni mint, hogy az igazam bizonyítása végett eljárásokat kezdeményezek. A múlt héten elhangzott, az öt évvel ezelőtt elhunyt nagymamáját lejárató, aljas módon kegyeletsértő nyilatkozata után végképp nem maradt más lehetőségem. A harminc millió forint követelés ügyvédem javaslata volt, azonban ez perben még nincs nevesítve. Pénzzel azt a mérhetetlen bánatot, szégyent  amit hazugságaival okozott helyrehozni úgysem lehet. Azt az összeget amit a bíróság majdan megítél számomra, egy olyan alapítvány létrehozására fogom fordítani, amely alapítvány azokat fogja segíteni, akiknek egy válóper során hasonló hazug vádakkal kell szembe nézniük." 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.