Uszoda

Örökre eltűnhet az uszodákból Szilágyi Liliána apja

Létrehozva: 2022.04.01.

Módosítva: 2022.04.01.

Az édesapa harcolni akar.

Szilágyi Zoltán nem kívánatos személy a versenyeinken, de ez nem jelenti azt, hogy biztonsági emberek fogják majd az útját állni

 – Wladár Sándor, az úszószövetség vezetője mondta ezt, miután az elnökség döntött Szilágyi Liliána édesapjáról. A szervezet által felállított bizottság megállapította: mindazt, amit az úszónő leírt, igaz, Szilágyi Zoltán évekig lelkileg terrorizálta, zaklatta a lányát

Fotó: Tumbász Hédi

A döntéshez rendelkezésre állt egy jogerős bírósági ítéletet is, amelyben arról volt szó, hogy Szilágyi Zoltán tettlegességig menő agresszív magatartást tanúsított a lányával szemben, továbbá kisebbik lánya, Gerda fejlődését is veszélyeztette.
A mostani döntés egyelőre csak az apukára vonatkozik, versenyzőire nem. Információnk szerint jelenleg Szilágyi Zoltán lelkiismeretére van bízva, elmegy-e versenyekre, ám a fegyelmi bizottság hozhat majd olyan döntést, mely hivatalosan is eltilthatja őt az uszodákból. Fontos ugyanakkor, hogy versenyzői, a Stamina TK sportolói ott lehetnek minden versenyen, őket nem érinti hátrányosan semmilyen döntés. 

Szilágyi Zoltán mellett kitart kisebbik lánya, Gerda


Információnk szerint Szilágyi Zoltán nem adja fel a harcot. A jogász végzettségű úszóedző bíróságon harcolhat az igazáért, egyelőre csak annyit reagált, hogy úgy hoztak ellene ítéletet, hogy előtte a vádpontokat sem ismertették vele. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192532_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194074_auto_resized.jpg
ripost.hu

Magyar Péterék összevissza kapkodnak, egymás után állnak elő vállalhatatlan jelöltekkel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715016619
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715016619
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715016619
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715016619
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el