Verstappen nem kertel, óriási baj van a Red Bullnál

Verstappen nem kertel, óriási baj van a Red Bullnál

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 22. 12:00
A monacói Charles Leclerc győzelmét hozta a Forma-1 idei szezonjának idénynyitó nagydíja Bahreinben. A Red Bullokat jókora blama érte, Max Verstappen vezetésével a második és a negyedik helyen haladtak, de pár körrel a vége előtt mindketten kiestek.
lm

Óriási várakozás övezte az új szabályváltoztatások utáni első versenyhétvégét, ami végül a Ferrari kettős sikerével, Charles Leclerc első, és Carlos Sainz Jr. második helyével zárult. Pedig a Red Bull is harcban állt a győzelemért, Max Verstappen a 17., a 18., és a 19. körben is megelőzte a célegyenesben Leclercet, aki azonban a hármas kanyarban folyamatosan visszavette a vezetést. 

Aztán a 46. körben Pierre Gasly AlphaTaurija lángokba borult, a Safety Car után pedig három körrel a vége előtt Verstappen, majd az utolsóban csapattársa, Sergio Pérez autója is megadta magát. 

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a verseny után elmondta, mindkét kiesést az üzemanyagpumpa meghibásodása okozta, azonban arról egyelőre fogalmuk sincs, hogy mi vezetett a problémához.

"Gyorsan meg kell oldanunk ezeket a problémákat, még ha hosszú is az idei szezon. Magunk mögött kell hagyni ezt a hétvégét, és a következőre koncentrálni"

- nyilatkozta Horner.

Verstappen szerint egészen kiábrándító volt a dupla nullázás és kifejtette, az egész futam alatt elégedetlen volt: 

"Nem szoktam visszafogni magam az autóban, kimondom, amit gondolok és nagyon nem voltam elégedett azzal, amit csináltunk"

– vallotta be Verstappen. "Sem az autó egyensúlyával, sem a stratégiánkkal."

A Honda-motoros csapatok nem kezdtek jók, egyedül Cunoda Juki fejezte be a versenyt, Gasly autójának kijelzője is egyszer csak váratlanul lekapcsolt. A francia pilóta igyekezett pozitív maradni és elmondta, az autó versenytempója jó, ami bizakodásra ad okot, azonban jelenleg még az AlphaTauri sem tudja, mi okozta a tüzet. Annyi bizonyos, gyorsan kell cselekedni, ugyanis ezen a hétvégén újra rajthoz áll a mezőny, a helyszín a tavaly komoly izgalmakat hozó Szaúd-arábiai Nagydíj lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.