Megöllek! Fenyegetőzött a PSG elnöke a kiesés után

Megöllek! Fenyegetőzött a PSG elnöke a kiesés után

Real Madrid
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 10. 13:45
Kedd este a Real Madrid elképesztő fordítást vitt véghez a Paris Saint Germain ellen, a második félidőben Karim Benzema mesterhármasával végül 3-2-es összesítéssel bejutott a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé.
lm

Hiába Kylian Mbappé két gólja és hiába tűnt úgy, a PSG lefocizza a királyi gárdát, a 61. percben a franciák kapusa Gianluigi Donnarumma óriási hibája miatt Benzema egyenlíteni tudott, onnantól pedig teljesen megfordult a játék képe. 

Az Európa-bajnok olasz kapusról a korábbi klubjában, az AC Milanban már többször látszott, hogy lábbal rendkívül bizonytalan, ezúttal viszont hibája egy óriási blamához vezetett. Beszámolók szerint pedig csapattársa, Neymar, a mérkőzés lefújása után az öltözőben kérte számon Donnarummától, hogy miért nem rúgta el előbb a labdát. A két játékos között komoly nézeteltérés alakult ki, ami kis híján tettlegességig fajult, a kapus azzal támadta a brazil szélsőt, hogy a második gól előtt ő adta el a labdát.

Azonban a pályán kívül is drámai helyzet alakult ki. Nasszer al-Khelaifi, a PSG tulajdonosa a VIP-szektorban üvöltözni kezdett a klub sportigazgatójával, Leonardoval. A Real Madrid egykori kiválósága, Emilio Butragueno próbálta meg kibékíteni őket, de a béketárgyalási kezdeményezései végül kudarcba fulladtak. Al-Khelaifi ezután a játékvezető öltözőjét rohamozta meg, betört a szobába, és ott is ordibált Danny Makkelie holland bíróval, a berendezés több darabját is megrongálta. Az elnök azt sérelmezte, hogy a Real első gólja előtt Benzema szabálytalan volt Donnarummával szemben. 

Az esetről hivatalos jegyzőkönyv is készült: „A Paris Saint-Germain elnöke és technikai igazgatója a mérkőzést követően agresszív magatartást tanúsított, valamint megpróbált bejutni a játékvezetők öltözőjébe. Amikor távozásra szólították fel őket, az ajtó előtt elállták a játékvezetők útját” – írta Makkelie. 

Az eseményeket egy madridi alkalmazott rögzítette, ezt meglátva pedig a katari vele is pörölt, azzal fenyegetőzött, hogy megöli, hogyha nem törli a felvételt. 

A PSG hiába igazolta le a nyáron Donnarumma mellett Achraf Hakimit, Danilo Pereirát, Georginio Wijnaldumot, Sergiot Ramost, Nuno Mendest, és a hatszoros aranylabdás Lionel Messit, a Francia Kupából és a BL-ből is kiesett, marad tehát a francia bajnoki cím megszerzése. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.