Szalai Ádám egyből góllal köszönt be Bázelben

Szalai Ádám sorsa az InterCityn fordult nagyot

intercity
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 21. 15:10
Válogatott focistánknak nem csak a gólja jött gyorsan. Vonaton zötykölődött, amikor...
Bors

Alighogy becserélték, Szalai Ádám fontos fejesgóllal tette le a névjegyét az FC Baselben. Pedig a múlt kedden négy óra alatt végigzongorázott átigazolása után csak kétszer edzett új svájci csapatával. Válogatott csapatkapitányunk minderről furcsa részleteket árult el.

Múlt hét keddjén, a kora délután véget ért mainzi edzésén még fogalma sem volt a következő órák és napok eseményeiről – ehhez képest Szalai szombat este már a német Bundesliga helyett a svájci Super League-ben, az FC Basel győzelméhez tette hozzá a magáét. A szünetben 0-0-s állásnál becserélték, és 34 éves válogatott labdarúgónk 20 perc játék után már gólt is fejelt a Lausanne-nak.

Hihetetlenül jó érzés volt, hogy itt végre szurkolók előtt játszhattam, a kispadon is libabőrös élmény volt a tűzijátékuk és a hangulat. Aztán nagyon örültem, hogy játéklehetőséget kaptam.

A gólom és a győzelem ellenére sem akarok nagy szavakat használni, rengeteg munka vár még ránk" – nyilatkozta Szalai, miután a hathatós segítségével odahaza 118 nap múltán győztek a bázeliek (3-0).

Szalai Ádám bal kezére a gól stoplis talpával rácsúszott az ellenfél egyik védője. Légiósunk utóbb elmondta: az adrenalin miatt pár másodpercig nem érzett fájdalmat, aztán hamar rádöbbent, hogy „valami nem stimmel”. A sebét összevarrták és vizsgálatok is vártak rá, de ez nem befolyásolja a további játékát (a Basel legközelebb vasárnap az éllovas Zürich vendégeként játszik rangadót).

Válogatott csapatkapitányunk a múlt héten – vélhetően a nemzeti csapat érdekében is, a németországinál több játéklehetőség reményében – 10 évnyi Bundesliga-szereplés után szerződött jövő nyárig Bázelbe. A dobogós bázeliek YouTube-csatornáján Szalai elárulta: kedden 13.40-kor, a mainzi edzése után kapta a telefonhívást a svájci lehetőségről. Ezután négy óra alatt ütötték nyélbe a meglepő átigazolást, nem is akárhol.

– A heidelbergi otthonomból vonattal ingáztam Mainzba, így az InterCityn hazafelé tartva beszéltünk meg mindent. Pénzről szó sem esett, 34 évesen nekem az a perspektíva volt a lényeg, ami az FC Baselnél várt rám – utalt arra, hogy a fiatal, ambiciózus csapat rutinos vezérének szánták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.