Sport

Hogy micsoda?! Férfit rejt a fejkendő a női focicsapatban?

Bors

Létrehozva: 2021.11.18.

Egy férfi lehetett a kapus az egyik ázsiai nemzetközi női futballmeccsen. A játékost nemi vizsgálat alá vetik.

Jordánia felszólította az Ázsiai Labdarúgó Szövetséget (AFC), hogy indítson vizsgálatot a 32 éves Zohreh Koudaei nemének megállapítására. Az iráni női labdarúgó-válogatott kapusa két büntetőt hárított a jordánok elleni döntő jelentőségű tizenegyespárbaj során szeptemberben, Üzbegisztánban, kiharcolva ezzel első ízben csapatának az Ázsiai Kupa-szereplést.

Az iráni csapat szövetségi kapitánya, Maryam Irandoost visszautasítja a vádat.

Az orvosi stáb gondosan megvizsgálta a nemzeti csapat minden játékosát a hormonok tekintetében, hogy elkerüljék az ezzel kapcsolatos problémákat, ezért azt mondom minden szurkolónak, hogy ne aggódjon – jelentette ki a szakember, aki szerint mindössze annyi a probléma, hogy az esélyesebb jordánok nem tudják megemészteni a vereséget.

– Koudaei 2008-ban és 2010-ben is védett már a válogatottunkban az Ázsiai Kupa-selejtezőkön. Természetesen az ázsiai szövetség által kért dokumentumokat időveszteség nélkül megküldjük – tette hozzá.

A jordánok szerint azonban az iráni női csapatnak már történelme van nemi- és doppingproblémákat tekintve. 2015-ben például nyolc játékosukkal kapcsolatban vetődött fel, hogy nemi műtétre váró férfiak.

A nemváltási műtétek az 1980-as évek közepe óta legálisak Iránban, ahol a kormány még pénzzel is segíti a hormonterápiát és az orvosi beavatkozásokat. 

A 2022-es női labdarúgó Ázsia Kupát januárban rendezik Indiában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089821_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Olimpikonunk játszóterezett a kislányával, majd egyből érezte, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714814
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik