Sport

51 évesen négyszeres apuka lesz Kovács Kokó István

Bors

2021. november 25. csütörtök 06:30

A Svájcban élő legenda szívszorító bejegyzésben mondott köszönetet szerelmének.

Negyedszer is édesapa lesz Kovács Kokó István. Az olimpiai bajnok ökölvívó március óta Svájcban él családjával, második feleségével Katalinnal, valamint négyéves fiukkal, Zalánnal. Hamarosan azonban tovább bővül a család, erről Kokó egy bejegyzésben ír.

„5 év! 5 éve fogtam meg először a kezed, és ahelyett hogy a Király Gabi búcsú mérkőzésén fagyoskodtunk volna, egy kihalt kisvendéglőben megbeszéltük az előttünk álló 40 évet...  Alig másfél évvel később már hárman voltunk kettesben, ma pedig már egy újabb csodára várunk türelmesen…"

Az ökölvívó a Borsnak is elmesélt részleteket a közelgő hónapokról.

Február vége, március eleje a dátum. Annyit tudunk, hogy fiúcska érkezik!

A kicsi, a negyedik gyermekem. A két nagy, akik az első házasságomban születtek, otthon maradtak Magyarországon. Zalán, aki már négy éves, nagyon élvezi az életet, és képzeljék el, itt már iskolába jár. Angolul és franciául folyik az oktatás. A munkámhoz én az angolt használom, a német is jól megy, de be kell vallanom, hogy a francia olyan messze van tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Jó, ha tíz szót tudok, de ez itt nem gond.


Kokó hozzátette, szeretnék a karácsonyi ünnepeket munka nélkül, békében és szeretetben tölteni. Arra készülnek, hogy ezúttal külföldön, – nem Svájcban – az Egyesült Államokban ünnepelnek, hogy aztán visszatérve svájci otthonukba, türelmesen várhassák a kis jövevényt.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15598609_auto_resized.jpg
origo.hu

Robbanások az ukrán atomerőműnél

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11555_resized.jpg?avcount=1674826207
origo.hu

Ezért változott meg gyökeresen a TV2 sztárjának külseje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15596176_auto_resized.jpg
vg.hu

Rakétaeső zúdult Ukrajnára a Leopard tankok jóváhagyása után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15596036_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lajcsi komoly döntésre jutott: átadja a stafétát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15598184_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jó hír a nyugdíjasoknak, februárban korábban érkezik a postás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11558_resized.jpg?avcount=1674826207
borsonline.hu

Hihetetlen képek szivárogtak ki a beteg Bruce Willisről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15597672_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi főzőcskézés: recepteket ajánlunk vasárnapi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11564_resized.jpg?avcount=1674826207
beol.hu

Digitális szórólap bővített tartalommal és extra kedvezményekkel a Lidltől(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11562_resized.jpg?avcount=1674826207
szabadfold.hu

Reflux-diéta: a savas refluxot enyhítő ételek (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/11556_resized.jpg?avcount=1674826207
life.hu

A sport és a menstruáció: így hatnak egymásra

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/Hjmgk0H5Uxfpu2KOmkiryek4sQpH2mTBCbag_cKWrwk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTU1M2M2MDE0NDQ4MWFhMzMxNDM4ZWI5ZjAxOTY4.jpg
JAVULÓBAN

„Mintha egy gyorsvonat hátulról elütött volna” – megszólalt az infarktust kapott magyar legenda