Sport

A Lipcse és a Sporting Kansas is kitolt Marco Rossival

Bors

Létrehozva: 2021.11.09.

Az eredeti elképzeléseihez képest öt futballistáról kénytelen lemondani Marco Rossi, a magyar fociválogatott szövetségi kapitánya az utolsó két vb-selejtező előtt. Némelyik esetben érthetelen módon.

Közel sem idális helyzetben várja a pénteki, San Marino és a hétfői, lengyelek elleni vb-selejtezőket a magyar fociválogatott. Marco Rossi szövetségi kapitánynak ugyanis egyre másra fogynak el a játékosai, elsősorban sérülés miatt.

A sort Bolla Bendegúz, a Grasshoppers légiósa, valamint Gulácsi Péter és Willi Orbán, a Lipcse futballistái nyitották. Mindhárman sérülés miatt nem állnak rendelkezésre. Csakhogy utóbbiak esetében a német csapat részéről túlzott elővigyázatosságot érezni.

Arról van ugyanis szó, hogy Orbánt nem hadra fogható, Gulácsit pedig úgy tartották vissza, hogy a hétvégi, Dortmund elleni bajnokin még védett.

Péter hetek óta kisebb sérüléssel küzd és fájdalomcsillapító tablettákkal játszott. A felépülése érdekében itt marad – jelezte határozottan Jesse Marsch az RB Leipzig vezetőedzője.

Talán más lenne a helyzet, ha a magyar válogatottnak még reális esélye lenne kiharcolni legalább a vb-pótselejtezőt, mindenesetre tény, hogy a lipcseiek most már folyamatosan jogot formálnak arra, hogy a magyar válogatott játékosaik szerepeltetése felett kizárólag ők rendelkezzenek. Lassan megszokottá válik, hogy idő előtt visszarendelik őket Németországba, és ehhez a jó viszony fenntartása érdekében a magyar szövetség egyelőre még partner. 

Tegnap ráadásul újabb távolmaradókkal bővült a repertoár. A magyar szakmai team abban bízott, hogy Kleinheisler László esetleg a lengyelek elleni meccsen már rendelkezésre állhat, ám a horvát Osijek játékosa ismét megsérült.

A legérthetetlenebb kieső azonban Sallói Dániel, akit amerikai csapata, a Sporting Kansas egyelőre ismeretlen okokból nem engedett el, holott a csatár az elmúlt három bajnokin futballozott.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik