A világbajnoki címvédő francia válogatott 2-1-re legyőzte a spanyolokat a labdarúgó Nemzetek Ligája második kiírásának vasárnapi döntőjén Milánóban.
A Luis Enrique által irányított spanyolok az elődöntőben az Európa-bajnok olaszokat múlták felül 2-1-re, megszakítva ellenfelük világcsúcsot jelentő 37 mérkőzéses veretlenségi sorozatát. A spanyolok a 2013-as Konföderációs Kupa óta az első döntőjükre készültek. A franciák a négy között kétgólos hátrányból fordítva győzték le a világranglista-vezető belgákat 3-2-re. Didier Deschamps szövetségi kapitány ugyanakkor a fináléban koronavírus-fertőzés miatt nem számíthatott a Juventust erősítő Adrian Rabiot-ra.
A két együttes tornadöntőben csak egyszer, az 1984-es Eb-fináléban találkozott, akkor Michel Platini és Bruno Bellone találataival a franciák örülhettek. Tétmérkőzésen előzőleg a 2014-es világbajnokság selejtezőjében csaptak össze: 2012 októberében Spanyolországban 1-1-es döntetlen született, míg 2013 márciusában Párizsban 1-0-ra a spanyolok nyertek.
A milánói összecsapáson a mintegy négyezer szurkolójuk által buzdított franciák léptek fel kezdeményezőbben, de komoly helyzetig nem jutottak el az első félidőben. A nézők idegeit leginkább Kounde 16-oson belüli esetleges kezezése borzolta, de rövid videóbírózás után folytatódott a játék.
Térfélcsere után felpörgött a meccs, Benzema a keresztlécet találta el, majd Oyarzabal remek egyéni akció végén megszerezte a vezetést a spanyoloknak. Benzema azonban másfél perccel később szépségdíjas csavarással egyenlített, majd szűk negyedórával később Mbappe lépett ki a védők közül, és a franciák fordítottak. A hátralévő időben a spanyolok sorra dolgozták ki a helyzeteket, de egyenlíteniük nem sikerült, főként azért, mert Lloris többször is bravúrral védett.
A francia csapat a legutóbbi 25 tétmeccsén nem kapott ki, Antoine Griezmann pedig kilencedik franciaként lett százszoros válogatott.
A két gárda 36. alkalommal találkozott egymással, a spanyolok 17 és a franciák 12 sikere mellett hétszer volt döntetlen az eredmény.
A Nemzetek Ligája első kiírását 2019-ben Portugália nyerte meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.