Sport

Kastélyba költözik a Messi família: közel negyven milliárd forintot költ el a futballista

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

<p>A francia sportnapilap nyilvánosságra hozta, hogy Lionel Messi három év alatt nettó 110 millió eurót, azaz 38,8 milliárd forintot fog keresni. Egyetlen kitétel, a hároméves szerződését ki kell tölteni. Nem csoda, hogy a felesége, Antonnela Roccuzzo lakás után nézett Párizsban.</p>

Forrás: afp

Amikor Lionel Messi elhagyta Barcelonát és megérkezett új csapatához Franciaországba, családjával együtt egy, Paris St. Germain közelében lévő szállodában lakik. Az argentinok szupersztárja az első hetekben még türelmes volt, valószínűleg Antonella, a felesége is tűrt a kényelmetlenséget, de a napokban már döntöttek, és lakás után néztek, olyat kerestek, ahol kényelmesen elfér a házaspár a három gyerekkel egyetemben. A kiszivárgott hírek szerint, Messiék megtalálták az ideális kecót, ugyanis Antonella 48 millió euró értékű ingatlant nézett meg Le Vésinetben.

Messi felesége már korábban is több házat megnézett a környéken, és az egyikről már majdnem meg is állapodott, de amikor a tulajdonos megtudta, kivel kötné meg az üzletet, havi tízezer euróval azonnal megemelte a bérleti díjat. De, a jelek szerint jól jártak, hiszen a ráleltek egy "aprócska" ingatlanra, amelybe Lionel Messi azonnal be is szeretne költözni.

Antonella egy gyönyörű palotát talált, amely 48 millió eurót ér, s amelyben az asszony már mindent megvizsgált. Elárulta, hogy lenyűgözte mindaz amit látott, a fedett úszómedence, az edzőterem, a számos gyermekszoba, a védett parkoló, a kert és minden amit a kastélyban talált.

A vésinet-i mega-kastély, Párizstól körülbelül egy órányira, de mindössze 15 percre, a PSG edzőterétől található, és a 2000 négyzetméteres "házikóban" az összesen 30 szoba található.

A műemlékvédelem alatt álló kastély egyébként gondnoki villával, cselédszállásokkal is bír, és a híres versailles -i Petit Trianon-ra hajaz.

Már csak azon múlik a költözés, hogy Lionel Messi hajlandó-ekifizetni a kért összeget az ingatlanért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139268_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713441317
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134051_auto_resized.jpg
life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139858_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139581_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Most az a narratíva megy, hogy a NatCon betiltása csupán egy „helyi hülye” (Lattmann Tamás kifejezése) túlkapása volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713441317
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713441317
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713441317
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget