Sport

Ez végérvényesen eldőlt: Messi és Ramos csatája véget ért

Bors

Létrehozva: 2021.08.13.

Lionel Messi megérkezett Párizsba, ahol már a PSG csapatát erősíti ősi ellenfele, az egykori Real Madrid sztár, Sergio Ramos. Mindig tisztelte egymást a két labdarúgó, de azt nem lehet mondani róluk, hogy a másik tenyeréből esznek.

Forrás: afp

Ramos és Messi rivalizálása 14 éve át tartott a spanyol labdarúgó bajnokságban. Mindketten a La Liga történetének ikonikus játékosai közé emelkedtek az elmúlt bő évtizedben. Most már egy csapathoz tartoznak, pedig ezt még Nostradamus sem jövendölte meg.

Messi és Ramos számtalan mérkőzésen nézett farkasszemet egymással, a Barca zsenijének a góllövés, a Real védőjének Messi semlegesítése volt az elsődleges feladata. A 2019 márciusi ElClásico mélyen belevésődött a szurkolók tudatába, ugyanis, eddig még soha nem látott, hatalmas háború tört ki a két rivális között. Ramos az első játékrészben végig aprította Messit, csípte, rúgta talán még harapta is az argentint, amelynek a vége egy igazi kakasviadal lett.

Valószínűleg a jövőben nem rugdossa össze egymást a meccseken Messi és Ramos, legfeljebb az edzésen, cicázás közben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132624_auto_resized.jpg
origo.hu

Az 54 éves Heather Graham ruhája semmit nem bíz a képzeletre - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27107_resized.jpg?avcount=1713245417
origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132650_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124933_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17126876_auto_resized.png
metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27100_resized.jpg?avcount=1713245417
origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133406_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Détár Enikő megrázó vallomást tett a tragikusan elhunyt Babicsek Bernáttal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján