Ennek aligha örül a bronzérmes Hárspataki: kiiktatták a párizsi olimpia műsorából a karatét

Ennek aligha örül a bronzérmes Hárspataki: kiiktatták a párizsi olimpia műsorából a karatét

olimpia
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 20. 17:00
Olimpiai bronzérmes karatékánk, Hárspataki Gábor fájlalná, ha levennék az ötkarikás műsorról a sportágát, de emiatt nem váltana a taekvondóra.
szs

Kész tényként kezelik, hogy a 2024-es párizsi játékokon nem látjuk ezt a küzdősportot, helyette a breaktáncosok nyomulnának. Fábián László MOB-sportigazgató felvetésünkre tudatta: 2020-ban véglegesítették a 2024-es párizsi játékok műsorát, és abban nem szerepel a karate.

Viszont láttunk olyan hirtelen változást, ami nem zárja ki a karate újbóli térnyerését – így az egykori öttusázó olimpiai bajnok.

Hárspataki Gábor úgy tudja, hogy nincs még végleges döntés.

Thomas Bach, a NOB német elnöke személyesen járt tokiói versenyünkön, ott elismerően szólt a látottakról, ezért bizakodom – nyilatkozta az MTK karatékája, aki balatonfüredi családi nyaralójukban piheni ki fáradalmait.

Mi úgy véljük, nevetséges, hogy az ötkarikás karatéra halált kiáltók arra hivatkoznak, hogy a birkózás, cselgáncs, taekwondo és ökölvívás társaságában túlzás lenne egy ötödik küzdősport.

– Erre azzal replikázok, hogy az atlétikában kiválóan megférnek egymással a futó, ügyességi, illetve dobószámok – hangsúlyozta Hárspataki.

Amennyiben a karate kimarad Párizs kínálatából, nem tervezi-e, hogy taekwondóra vált, vetjük fel Gábornak.  

– Bár mindkettő küzdősport, de ez meg sem fordult a fejemben – reagált Hárspataki. – Sajnálnám, ha nem versenyezhetnék olimpián, de van elég rangos világrendezvényünk, melyeken bizonyíthatok. Életem végéig tatamin maradok, és mivel szakedző végzettséggel rendelkezem, klubedzőként vagy a szövetségben bármilyen funkcionáriusként segíteném szeretett sportágamat.

Gábor edzője, Fischer Mihály azt javasolta, ne írjuk le a karatét, elvégre Párizs foggal-körömmel ragaszkodik hozzá, ugyanis a tokiói férfi 67 kg-os súlycsoportban aranyérmes francia Steven da Costa miatt a telt ház biztosított lenne.

Azt hallom, a NOB programbizottsága szeptember végén újra tárgyal, és akkor szó esik erről is – mondta Fischer.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.