Szexszel próbált védekezni a doppingolással vádolt teniszezőnő

Szexszel próbált védekezni a doppingolással vádolt teniszezőnő

szex
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 18. 09:15
Pár jogi fórumot megjárt már Dajana Jasztremszka ukrán teniszezőnő szövevényes doppingügye. A vétkes sportolónő minimum kétéves eltiltással számolhat.
szs

Tavaly novemberben bukott meg WADA-kontrollon Dajana Jasztremszka, akinek vizsgálati anyagában egy tesztoszteron- féleség, a meszterolon használatára utaló jeleket leltek.

MESZTEROLONNAL JOBBAN MEGY A SZEX

A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) ideiglenesen megvonta  a versenyzési jogát, később a Nemzetközi Sportdöntőbíróság és az ITF sem adott hitelt a védekezésének. Aminek lényege: Jasztremszka volt fiúja állítólag a szexhez szükséges potencianövelőjének egyik összetevője a meszterolon. E mosakodást az ITF nem fogadta el, majd magyarázatot kért a lány volt barátjától arra nézve, hogy mi az igazság. Az illető haj- és vérvizsgálatot végeztetett, de doppingszert nem találtak a szervezetében.

PÉNZT KÍNÁLTAK HALLGATÁSÉRT CSERÉBE

A fiú minderről kitálalt az ukrán sajtónak. Elmondta azt is, hogy Dajana apja pénzt kínált neki azért, ha magára vállalja a potencianövelős változatot. Az ifjú nem állt kötélnek.

A Jasztremszka-család viszont tovább harcol, azzal fenyeget, írta meg a Spiegel is, hogy valamennyi olyan lapot bepereli, amely a volt szeretővel kapcsolatos vesztegetési botrányukról írt. Valószínű, hogy Jasztremszka aligha indul a Roland Garroson, bár az Ukrán Tenisz Szövetség hivatalos kommünikében tudatta: a teniszező volt barátjának tilos hinni, mert megbízhatatlan személy.

A dolgok jelenlegi állása szerint az ITF várhatóan két évre tiltja el a vétkest.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.