Ledobta a textilt és anyaszült meztelen a világ legdögösebb focibírója – ezért nem jár sárga lap? – 18+

Ledobta a textilt és anyaszült meztelen a világ legdögösebb focibírója – ezért nem jár sárga lap? – 18+

orosz
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 03. 21:30
A képeket eddig nem merte őket posztolni közösségi oldalaira, mert félt attól, hogy túl sok negatív reakció érkezik rájuk.
Bors

Jekatyerina Kosztyunyina hivatását tekintve labdarúgó-játékvezető, aki egyelőre még csak félamatőr mérkőzéseken fújja a sípot, de az álma az, hogy egyszer majd vezethessen az orosz első osztályú bajnokságban is. A 26 éves orosz szépségnek addig azonban be kell érni azzal, hogy a szabadidejében modellkedik. És képeit a közösségi oldalain is megmutatja.

A kis túlzással (vagy nem azzal) a világ legdögösebb focibírójának nevezett Jekatyerina nemrég egy olyan fotósorozatot készíttetett, ami még a keményvonalas rajongóinak is meglepetést okozott, hiszen anyaszült meztelenül állt vagy éppen feküdt a fényképezőgép elé.

Ez volt életem legforróbb fotózása

– írta le élményeit a modell, és a végeredménnyel kapcsolatban a követőinek sem lehet igazán rossz szájíze.

Készült meztelen fotó a fürdőkádban és az ágyban is, és minden kommentelőnek elnyerték a tetszését a valóban művészi fotók. Melyek egyébként már egy hónapja készültek, de a bírónő eddig nem merte őket posztolni közösségi oldalaira, mert félt attól, hogy túl sok negatív reakció érkezik rájuk.

Félelme teljesen alaptalannak bizonyult, és a 12 éves korában a táncot a focira, majd a bíráskodásra cserélő lány tovább üldözheti álmait, melyek közül a legnagyobb az, hogy FIFA-bíró legyen és fújhasson egy meccset kedvenc csapatának, a Manchester Unitednak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.