A dögös focistafeleség bevallotta: egy nap akár 12-szer is szexelnek férjével – fotók

A dögös focistafeleség bevallotta: egy nap akár 12-szer is szexelnek férjével – fotók

focista
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 18. 18:00
Bors

A Paris-Saint Germain csatára, Mauro Icardi nem csak annak örülhet, hogy csapata menetel a Bajnokok Ligájában, hanem annak is, hogy munka után hazatérve nem akármilyen látvány fogadja. A 34 éves futballista felesége, Wanda Nara ugyanis igencsak szemrevaló jelenség, sőt, most az is kiderült, hogy a hölgynek a megszokottnál jóval nagyobb a szexuális étvágya is.

Wanda, aki nem csak a szerelme, de ügynöke is Icardinak már nem először mesél arról, hogy 28 éves férjével együtt igazi lepedőakrobaták. A szépség korábban azzal büszkélkedett, hogy

nincs olyan este, amikor férjét ne részesítené orális örömökben, most pedig azt mondta, hogy ha belejönnek, bizony megesik, hogy egy nap 10-12-szer is szexelnek.

Nara egyébként annak sem örült, amikor az olasz tréner, Antonio Conte azzal állt elő, hogy szerinte a focistáknak otthon maximálisan a pihenésre kellene koncentrálnia, és a lehető legkevesebb erőbedobással kellene házaséletet élniük.

Nem tudom, mit mondjak. Talán ki kellene próbálnia a szexet meccs előtt, de Mauro nagyon profi, és közvetlenül a meccs előtt nem csinál már semmit, csak utána. Ha nagyon rosszul játszottak, akkor nem is nagyon akar rámnézni. De azért általában elérem, amit akarok – magyarázta a feleség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.