Ha Póta Georgina március 13-án andalúziai klubja, a Hujase Jaén meccsén asztalhoz kíván lépni, időben kell repülőjegyet szereznie. Egyelőre azonban nem jár szerencsével.
– A számomra megfelelő Wizzairt, majd egy Lufthansa-járatot is töröltek – újságolja a kétszeres Eb-győztes Gina, aki az ibériai mellett a Budaörs együttesében is pingpongozik a magyar bajnokság „megnyitása” óta.
Így aztán bizonytalan, mikorra jut tiketthez. Pedig az olimpia vészesen közeleg, ám egyelőre tétmeccs helyett marad a hazai válogatott kerettagokkal történő heti négyszeri gyakorlás. Még fiúk ellen is kézbe veszi az ütőt, és amint az szokás, az iskolázás mellett gyakorló meccseket vív.
– Szintén márciusban meghívtak egy katari versenyre, arra a férjemmel, Norberttel és a tavaly júniusban született kislányommal, Reginával utaztam volna, de végül a pandémia miatt inkább maradtunk otthon.
Közismert, Póta anyai örömök miatt nem vett részt a tavaly januári ötkarikás kvalifikáló tornán, de társnői az igazolt miatti hiányzása ellenére megszerezték a rajtjogot a tokiói játékokra.
– A csapatversenyben tizenhat válogatott lép asztalhoz, mi a sportági történetben először tesszük ezt – magyarázza Gina.
A legjobb nyolc közé kerülés, az olimpiai pontszerzés a terv, emellett az egyéniben is szeretnék asztalhoz lépni.
Kisleánya fogai szép lassan kibújnak, ami fájdalommal jár, ezért Gina édesanyja és az anyósa besegít a pici felügyeletébe. Igaz, amikor a pingpongos éjjelente olykor csak 2-3 órát alszik, elég nehéz megfelelő fizikai állapotban tréningeznie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.