Bár legnagyobb sztárja, Lionel Messi nélkül lépett pályára a Puskás Arénában a Barca, a katalánok kezdték jobban a Fradi elleni BL-meccset. Sőt, Antoine Griezmann már a 14. percben megszerezte a vezetést. A francia világbajnok támadó elképesztő mozdulattal, sarokkal vette be Dibusz Dénes kapuját.
A világ egyik legjobb csapatának hét percre volt szüksége, hogy megduplázza az előnyét Martin Braithwaite révén.
Majd újabb hét perc elteltével büntetőrúgáshoz is jutott, miután Abraham Frimpong a tizenhatoson belül szabálytalankodott. A tizenegyest Ousmane Dembelé vállalta magára és értékesítette.
A Fradi kontrákkal próbalkozott, de nagy helyzetet nem sikerült kialakítania az első félidőben. A másodikat viszont jobban kezdte, előbb Tokmac Nguen került helyzetbe, majd Sigér Dávid tekerése suhant el a kapu felett. Még a meccs hajrájában is akadt több lehetősége a szépítésre a Fradinak: előbb egy szöglet, majd egy szabadrúgás után, ám hiába a második félidei jobb teljesítmény, gólt ezúttal nem sikerült szerezni.
A Barca 3-0-ás sikerrel térhet haza Budapestről.
A csoport másik találkozóján a Juventus szintén 3-0-ra verte a Dinamo Kijevet, így arról, hogy a harmadik helyen a magyar vagy az ukrán csapat jut-e tovább az Európa Ligába, a két csapat következő összecsapása dönt majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.