Szoboszlai Dominik a mi világsztárunk

Szoboszlai Dominik a mi világsztárunk

világsztár
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 13. 18:40
Szoboszlai Dominik újabb lépést tett, hogy a klasszisok között emlegessék. Fantasztikus válogatottunk a jövő évi Eb-n a világ legjobb válogatottjait hozza Budapestre.
Bors

Az elmúlt napokban, hetekben a vízcsapból is Szoboszlai Dominik neve folyt. A hazai sajtó óriási nyomást helyezett rá azzal, hogy az Izland elleni sorsdöntő Eb-pótselejtező előtt vezérszerepet osztott rá, és tőle várta, hogy kijuttassa a tornára a válogatottat.

Egy 20 éves fiatalember ettől össze is roppanhatott volna, de ehelyett a 91. percben 20 méterről óriási, győztes gólt zúdított az északiak kapujába, és mennybe ment. Pedig sokáig nem úgy tűnt, hogy ő lesz a győztes karakter. Az impozáns, de monumentalitása miatt üresen kissé nyomasztó Puskás Aréna csendjében ugyanis hiába keresték a labdával állandóan a társak Szoboszlait, meglehetősen sokszor rossz megoldást választott. Akart, küzdött, de nem játszott igazán jól. Viszont a klasszisát mutatja, hogy mégis el tudott dönteni egy ilyen fontos meccset, mégpedig nem is akármilyen találattal.

Nem hős akartam lenni, csak segíteni akartam a csapatnak. Hogy mégis hős lehettem, az az egész csapat érdeme. Amikor a labda a kapuba vágódott, a kiskoromtól kezdve odáig, hogy ott leszünk az Eb-n, minden átfutott egy pillanatra az agyamon – mondta a lefújás után Szoboszlai, aki az uefa.com-nak hozzátette, egy nagy vágya teljesül azzal, hogy várhatóan Cristiano Ronaldo ellen pályára léphet a kontinenstornán. A meccs másnapján a Szalai Ádám által már majdnem világszintű klasszisnak aposztrofált futballistával a címlapján jelent meg a spanyol AS napilap, amely arról cikkezik, hogy a Real Madrid jövő nyáron jelentős vérfrissítésbe kezd, és Isco helyére szívesen szerződtetnék Szoboszlait.

Szalai kitett magáért

Hiába kritizálják sokan, a számok azt mutatják, hogy Szalai Ádám tette a legtöbbet a története során először zsinórban két Eb-re kvalifikáló magyar válogatottért. A Mainz csatára ugyanis egyedüliként a keretből a Nemzetek Ligája, az Eb-selejtezők és Eb-pótselejtezők mind a 16 össze­csapásán pályára lépett, és ezek során ô szerezte a legtöbb gólt, ötöt.

Ott szeretnék lenni az Eb-n, de ehhez jobb formában kell lennem, megpróbálok erre megoldást találni. Az volt a célunk, hogy a sok millió magyar ne csak a rossz dolgokra emlékezzen 2020-ból – mondta a lefújás után a csatár.

Ők játszották a legtöbbet a selejtezőkön

  • Szalai Ádám 16 meccs/5 gól
  • Gulácsi Péter 15 meccs/0 gól
  • Willi Orbán 14 meccs/4 gól
  • Nagy Ádám 13 meccs/1 gól

A legjobb kapus is hibázhat

Ritkán látott potyagólt kapott Gulácsi Péter, akinek hatalmas lelkierő kellett ahhoz a folytatásban, hogy összekapja magát.

Hazudik az a kapus, aki azt állítja, hogy hasonló találatot sosem szedett be. Péter rossz döntést hozott, mert a csúszós labdát öklöznie kellett volna. Ilyenkor ki kell verni a fejből a negatív történést és ez neki sikerült, hiszen később olyan védéseket mutatott be, ami erőt adott neki és a csapatunknak egyaránt – árulta el a Borsnak Hajdu Attila korábbi válogatott kapus, aki szerint Gulácsi tanul a hibájából, és ezáltal még nagyobb klasszis válik belőle.

Nemzetek Ligája

Holnap

Magyarország–Szerbia 20.45, M4 Sport

Szerda

Magyarország–Törökország 20.45, M4 Sport

  1. Oroszország 8 pont
  2. Magyarország 7
  3. Törökország 3
  4. Szerbia 2

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.