Shane Tusup öntött erőt az NB I új sztárjába

Shane Tusup öntött erőt az NB I új sztárjába

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 09. 11:00
Shane Tusupnak köszöni kirobbanó formáját Hahn János, a paksiak csatára, aki a Puskás Akadémia 6-2-s kiütéséhez négy góllal járult hozzá.
Burkovits Ferenc

Egészen elképesztő őszt nyújt Hahn, akit a bajnokság közben érkező Bognár György, a paksiak vezetőedzője a középpályáról a centerpozícióba helyezett. Hogy ez milyen jó húzásnak bizonyult, szemlélteti, hogy a paksi nevelésű focista azóta szerzett egy mesterhármast az MTK, és most egy mesternégyest a Puskás Akadémia ellen, kilenc találatával pedig vezeti a góllövőlistát.

Az edző és a csapat nagyon egymásra talált, Bognár György fantasztikusan ráérzett néhány módosításra. En­gem például egy kicsit előrébb küldött, Böde Da­nit pedig hátravezényelte a védelembe. A korábbi gólvágó csapatkapitányunk a hátsó alakzatban is kiválóan focizik, és egyáltalán nem féltékeny rám, hogy úgymond átvettem a szerepét – magyarázta a Borsnak Hahn, aki azok közé a focisták közé tartozik, aki szintén igénybe veszi Hosszú Katinka volt férjének, Shane Tusupnak a segítségét.

Már régóta figyeltem Shane munkáját, és amikor megtudtam, hogy Szoboszlai Dominik is részben az ő irányításával készül, menedzserem, Horváth Gábor közbenjárásával felvettem vele a kapcsolatot. Pszichésen is sokat segít, étkezési tanácsokat ad, hálás vagyok neki, mert sokkal erősebbnek érzem magam.

A tavaly megnősült 25 éves támadó eddig mindössze egyetlen évadra hagyta el a Paksot, 2013-ban éppen az általa kitömött Puskás Akadémiába igazolt. Nagyon boldog azonban, hogy bíztak benne az atomvárosban, és visszatérhetett.

Fontos számomra a bizalom, márpedig Pakson szeretnek, otthon ér­zem magam. Fantasztikus lenne, ha esetleg behívnának innen a magyar válogatottba is – zárta Hahn, aki jó eséllyel pályázik a NB I-es gólkirályi cím­re is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.