Kammerer Zoltán építőmunkás lett - fotó

Kammerer Zoltán építőmunkás lett - fotó

kajakos
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 05. 10:15
Betonkeveréstől a villanyszerelésig mindenhez ért Kammerer Zoltán olimpiai bajnok kajakozó. Most éppen maltert kever edzés helyett, ugyanis a lakását újítja fel.
(szabó)

Nem bíz semmit a véletlenre Kammerer Zoltán. Az elnyűhetetlen, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, ugyan teljes pihenőt kapott, edzésekre nem kell járnia, de azért a hét- végeken már kora hajnalban hajóba pattan és egy órát lapátol. Tíz-tizenkét kilométert nyom le a Dunán, aztán – csak úgy magánszorgalomból – még a konditerembe is ellátogat. A bajnok szeme előtt már a jövő évi tokiói olimpia lebeg.

Kondiban kell maradnom, hiszen november közepén Dél-Olaszországba utazom szövetségi edzőtáborozásra – újságolja Kammerer. – Nagy öröm, hogy velünk tarthat az a Gál Péter is, akivel tavaly kajak kettesben egy hajóban lapátoltam, akit idén tavasszal a zebrán gázoltak el. Szerencsére, teljesen rendben van, sportra kész, és újra együtt „nyomhatjuk” a melót.

Ez is érdekelheti!

20 éves aranyat ünnepeltek Kammererék

Kammerer Tokióra kettesben lát esélyt

Jól viseli a szakítást Kammerer Zoltán

Az itáliai edzőtáborozásra különleges munkával készül az öreg harcos. Melósruhába bújik mindennap, és saját kezűleg újítja fel az otthonát.

Van egy kisebb lakásom Gödön, azt pofozom helyre – mesélte büszkén.

Reggel héttől este hatig megállás nélkül serénykedem, csak a fiam segít, mondhatom, ő dolgozik a kezem alá. Az új aljzatbeton már kész, és túl vagyunk a nyílászárók, az ablakok és az ajtók cseréjén is. A falakat leszigeteljük, hogy télen ne szökhessen ki a meleg a lakásból. Kicsit tartottam a villanyszereléstől, de az sem fogott ki rajtam. Erősítettem is, hiszen a falvéséshez használt gépet alaposan meg kellett markolni, legalább annyira, mint a kajaklapátot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.