Lance Armstrong: a dopping miatt lettem hererákos

Lance Armstrong: a dopping miatt lettem hererákos

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 19. 10:15
A doppingoláts miatt hét Tour de France győzelmétől megfoszott kerékpárversenyző, Lance Armstrong nem zárja ki, hogy a teljesítményfokozóktól kapott hererákot.
Bors

Dokumentumfilm készült a kerékpársport legsikeresebb, majd legnagyobbat bukó alakjáról, Lance Armstrongról. Miután kiderült, hogy évekig élt doppingszerekkel, 2012-ben utólag megfosztották mind a hét Tour de France győzelmétől.

Az amerikai sportolónak 1996-ban, 25 évesen el kellett távolítani az egyik, rákos heréjét, majd kemoterápiás kezelést kapott, és egy darabig úgy tűnt, nem is fogja túlélni a betegséget. A film készítői ennek kapcsán megkérdezték tőle, nem gondolja-e, hogy a betegsége összefüggésben van a doppingolásaival.

– Elképzelhető – vallotta be Armstrong – Amit biztosan tudok, hogy csak 1996-ban szedtem növekedési hormont, amitől minden létező dolog nőtt bennem. Egyáltalán nem zárható ki, hogy valami rosszat is felnagyított.

A 48 éves bicajos úgy emlékszik, hogy 21 évesen kezdett el doppingolni, és mindig tudta, hogy mit nyomnak belé.

– Az első profi évemben még kortizonnal (anyagcserét gyorsító hormon) stimuláltuk a szervezetünket, de aztán jött az EPO (vérdopping), ami már egy teljesen más szint volt. Mindig megkérdeztem, ezért mindig tudtam, hogy mivel turbóznak fel. Mindig én döntöttem arról, hogy kell-e a szer – tette hozzá Armstrong, akit a mostohaapja az állandó eredménykényszerrel egy ígéretes triatlonistából krónikus hazudozóvá, megszállott doppingolóvá és egy zsarnok versenyzővé változtatott.

– Helytelenül viselkedtem, teljes mértékben kihasználtam a testem. Bárcsak jobb ember lehettem volna. Sajnálom, továbbléptem, de együtt tudok élni a döntéseimmel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.