Karanténsorozat 5. rész – Komora Imre: Bezárva érzem magam

Karanténsorozat 5. rész – Komora Imre: Bezárva érzem magam

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 16. 12:00
Lapunk szombati számának ezt az oldalát kibérlik a magyar fociválogatott korábbi szövetségi kapitányai. Komora Imre három bajnoki cím után próbált életet lehelni a mexikói vb-kudarc után, de nem járt sikerrel. Azért manapság a szépre emlékezik.
szabó

Komora júniusban ünnepli 80. születésnapját, de még most is szívesen mozogna, ahogy egész életében tette, ám a vírus ezt most lehetetlenné teszi.

– Áprilisban leköltöztünk volna a feleségemmel Révfülöpre, de ez várat magára, csak álmodom a Balatonról – mondja Ko­mora, aki a Bp. Honvéddal három bajnoki címet szerzett, és három válogatott meccsen dirigált (két vereség mellett egy döntetlent jegyzett: Mexikó után nem volt könnyű dolga). S ha már a Balaton, szóba kerül No­vák Dezső is.

– Nekik Badacsonyban volt házuk, Révfülöpről gyorsan elautóztam hozzájuk. Jókat adomáztunk, miközben kiváló újbort hörpöltünk – meséli korábbi szombathelyi csapattársáról.

– Az 1964-es tokiói olimpián együtt szereztünk aranyérmet, és erre mostanában sokszor visszagondolok. Dezső ráadásul még egy aranyat meg egy bronzot is nyert. Hiába no, mi, egykori vasi futballisták ki­vágtuk a rezet! A Gellért-hegyen gyakran megjelenik Komora lánya, Détári Lajos korábbi felesége, Andrea, aki mindennel ellátja a szü­leit, ráadásul heti kétszer-három- ­szor az unokák is tiszteletüket te­szik.

– Zsanettnek és Dórának igyekszem hasznos tanácsokkal szolgálni – magyarázza a honvéd-ezredesként nyugdíjba vonult tréner. Ha azt a szót hallja, Honvéd, valósággal megfiatalodik. – Mintha a fiam lenne. Amikor még nem volt járvány, minden meccsüket megnéztem a tévében. Most azért szurkol, hogy az új sportigazgató, Urbányi István, plusz a Dajka László–Pisont István edző kettős éremközelbe vezesse a kispestieket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.