Sport

Jenei Imre: Izgulok Chicagóban élő lányom miatt

Szabó Sándor

Létrehozva: 2020.05.02.

Jenei Imre hat évvel azután, hogy 1986-ban BEK-győzelemre vezette a Steaua Bukarestet, átvette a magyar válogatottat, és 14 meccsen dirigált.

Ilona asszony, a 83 éves mester felesége  telefonhívásunkkor nem túl nyugodtan jegyzi meg Nagyváradon: fájnak férje lábai.

– Még szerencse, hogy a nővérem itt él most velünk, sokat segít – újságolja a korábbi román válogatott tőrvívónő.  

Imrétől aztán közelebbit is megtudunk állapotáról.

– Az izmaimmal van gond, és bár Váradon is érvényes a szigorú kijárási tilalom, taxival csak eljutok kezelésre.

Amúgy a Jenei házaspár a házuk előtt lévő kis kertben gyakran levegőzik, igaz, a trénernek – magyar kapitányi időszakából a legjobb játékosának Détári Lajost jelöli meg – hiányzik a barátaival megszokott kártyaparti. Az pedig csak természetes, hogy sportot néz a tévében. Furcsállja, hogy Mirel Radoi kapitány öt fiatalt kíván beépíteni a román válogatottba: – Ezt némi túlzásnak tartom – jegyzi meg Jenei, aki tanítványaival az 1986-os BEK-döntőben a Barcelonát kényszerítette két vállra. Örömmel emlékszik erre, de most jobban foglalkoztatják az Eb-pótselejtezők. 

– Nem tudni, Radoi csapata mikor játszik Izlanddal, de bármennyire is képzettek a szigetországiak, Románia nyer, majd a szófiai bolgár–magyar találkozó továbbjutójával mérkőzhet.

Utóbbi találkozóról csak annyit jegyez meg: kemény ütközet lesz.

Aztán elárulja, nejével aggódnak a chicagói román konzulátuson dolgozó lányuk miatt, tudniillik az amerikai nagyváros a fertőzöttebbek közé tartozik. 

– És attól is tartok, hogy egyik budapesti kedvenc éttermembe, a Halászbástyán lévőbe egyhamar aligha jutok el Ilonával. Rá­adásul Nagyváradon található kis kávézó törzshelyünket is be­zárták, pedig mindennap meglátogattuk – búcsúzik a mester.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el